Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 4. szám - TELEPÜLÉSSZERKEZET-VÁROSFEJLESZTÉS - Takács Lőrinc: A közép-békési centrumok összehangolt fejlesztésénak szervezési kérdései

A megállapodás szigorúan keretjellegű, így vált lehetővé, hogy a szakigazgatási szervek konkrét célkitűzések megvalósítására, a feladatok összehangolására rugalmas együttműködést alakítsanak ki. Ezen megállapodásnak jó társadalmi hátteret biztosított az elmúlt év szeptember 7-én a Hazafias Népfront városi bizottságai által aláírt megállapodás alapján végzett munka. 1976 évben az építési- és közlekedési osztályok kivételével valamennyi tanácsi szakigazgatási szerv létrehozta az együttműködést rögzítő megállapodást. E dokumentumok alapjaiban helyesen tárják fel és jelölik az együttműködés konkrét területeit, lehetőségeit és kereteit. Az eltelt néhány hónap nem alkalmas a végrehajtás eredményének értékelésére, e hozzászó­lásnak ez nem is lehet célja. Annyit mégis meg kell állapítani, hogy az anyagi, szellemi kapacitás koordinált felhasználása érdekében lényeges kezdő lépés történt. Nagyon jelentős, hogy a párt, társadalmi és állami szervek szinte egyidőben keresik - és ténylegesen keresik - az együttműködés lehetőségét, a koordinációban rejlő előnyöket. Komoly jelentőséggel bír az is, hogy átfogóan, szinte minden irányban kijelölésre kerültek az együttműködés főbb területei. Az együttműködést már olyan dokumentumok is fémjelzik, mint Gyula város 1976-ban elkészített településszerkezet tanulmányterve, amely széles körben vizsgálja a három város településszerkezeti adottságát, fejlesz­tésének lehetőségét és ennek függvényében jelöli meg Gyula város településszerkezetének alakítását. Igazolják e munka eredményeit olyan intézkedések is, mint a városi tanács vb művelődésügyi osz­tályai között történt megállapodás alapján a nyári rendezvények idejének összehangolása, az amatőr művészeti csoportok cseréje, kölcsönös vagy együttes kiállítások és bemutatók megrendezése. Van némi előrehaladás a munkaerőgazdálkodás összehangolásában, a közlekedés, kereskedelem és vendéglátás koordinált fejlesztésében. E keretbe is beilleszthető a Békéscsaba-Békés vízellátásának és hálózatának közös bővítése. Az elért eredmények ismeretében joggal gondolhatnánk, hogy ha rövid idő alatt igen jelentős előrehaladást lehetett elérni, akkor lényegében e kapcsolatrendszer alkalmas arra, hogy a térség összehangolt fejlesztését jól és tartósan szolgálja. A létrehozott „kapcsolatrendszer" jelentőségének, fontosságának elismerése mellett már kiraj­zolódnak annak fogyatékosságai is. Megítélésem szerint az együttműködést már adott anyagi eszközök felhasználása tekintetében eredményesen segíti e kapcsolatforma, de nem alkalmas arra, hogy a tanulmányban is igényként megfogalmazott koordinált fejlesztést megfelelő hatékonysággal biztosítani tudja. Az alapvető cél eléréséhez egy hatékonyabb, a kérdések széles körét átfogni képes, nagyobb döntési lehetőséggel és súllyal rendelkező szervezet felelne meg. Ezt a kérdést egyébként a tanul­mány is felveti, egy hipotézis és egy feltevés címszó alatt. Hozzászólásom második gondolataként ehhez a részhez kívánok kapcsolódni. Magam érdekesnek tartom a hipotézis gondolatmenetét, logikáját, megjegyzem, hogy a nyilvánosan hozzászólók - és a nem nyilvánosan vitatkozók - egy része annak tartalmát, megállapításait véleményem szerint vita tárgyává fogják tenni. A hipotézis szintjén annak tartalmát elfogadom, azzal, hogy a feltevések végleges kimunkálása során az egyes megállapítások tartalmukban olyan töltéssel jelenhetnek meg, mely a feltevések értelmét a szerző szándékától függetlenül eltéríthetik. A kérdésnek nem ezzel a részével kívánok foglalkozni. Szeretnék viszont reagálni a kérdés összefoglalásában és az összegzés f., pontjában felvetett igényre, mely szerint „meg kell találni a struktúra működtetésének leghatéko­nyabb, leggazdaságosabb szervezeti-közigazgatási formáját, mely a régiót alkotó települések alap­vető érdekeivel is összhangban áll." Elismerve ezzel azt, hogy a közép-békési városrégió már ma is létező, definiálható struktúra. Osztom a szerző véleményét, mely szerint a jelenlegi közigazgatási szervezési séma alapján köz­igazgatási egyesítésről aligha lehet beszélni. De mint ahogy már utaltam is rá, nem tartom elégséges­nek, eléggé hatékonynak, ezért megfelelőnek azt az együttműködési megállapodás-rendszert, mely az elmúlt évben kialakult. Az együttműködés e formája nem tűzhette és nem is tűzte célul a közép­békési centrumok koordinált fejlesztését, mert ahhoz a működési mechanizmusa túl bonyolult, nehézkes, jog és kötelezettségvállalásra nem alkalmas fórumok sora, így a megye és az országos 484

Next

/
Oldalképek
Tartalom