Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 3. szám - SZEMLE

ján kezdtek a film forgatásához a Magyar Televízió fiatal művészei, Bartha Attila és Fitz Péter, s a be­mutató mégis 1976 októberére csúszott. Nem volt szokványfeladat ennek a filmnek a forgatókönyve, mert Munkácsyról írni, kiállítást, filmet készíteni ma is nagy vállalkozás. Hogy miért? Az életművet az egyéniség és a kor vetületében vizsgálni, azt a magunk számára boncolgatni és újraértelmezni ­változó és mindig megújuló feladat. Másrészt: mind ez ideig akadtak ebben az életútban eddig feltáratlan dokumentumok - sőt maradtak is. A vál­lalkozás megjelölése mindjárt a film elején meg­történik: a legendák Munkácsyja helyett egy való­szerűbb Munkácsyt akar bemutatni, aki nem csupán a tragédiákkal terhes magyar élet megfestője, nem is a híres aranyérmes képek festője -, a film a tel­jesítmény egészét akarja vizsgálat tárgyává tenni. Magával ragadó ez a majd egy órás film minden részletében -, folyamatos, egységes, sodró lendü­letű alkotás. Nem tud csupán adatokat közölni ­mint az átlag dokumentumfilmek, hanem érzelmi állásfoglalásra is késztet - az együttérzés és szána­lom felébresztése után a film alkotóival együtt vonjuk le a következtetést. A rezonancia oka: nem sematikus életmű körülményeit veszi sorra -, vé­gül is ma sem meghaladott problémát feszeget: a művészet miért-jét és miként-jét: a célkitűzés irányulását is vizsgálja, és felveti az egyén, mint egyed korlátait, a korhoz viszonyulás kérdéseit is. A film legnagyobb erénye, hogy nem bizonyult felkészületlennek és mert „nagylátószögű" lenni: igénye volt túllátni az adathalmazon, amely szük­ségképpen anyaga egy dokumentumfilmnek. Az egész erényén túl a film részleteiben is dúsan megmunkált; anyaga több filmre is elegendő. Itt, Békés megyében különös érdekessége is van a filmnek. Munkácsy ifjúkori érlelődésének momen­tumai, szóváltásainak emléke nagybátyjával, elha­tározásának küzdelmei ugyanúgy Békéscsabához kötődnek, mint a tárgyi dokumentumok egy ré­sze: a külföldi tanulmányok megkezdéséhez szük­séges „Szegénységi Bizonyítvány" majd „Erkölcsi bizonyítvány" - vagy szüleinek portréja. Nagy­bátyja gerendási birtokán festett „Két legény az asztalnál" című képe, modellfotók tucatja, a Sc­delmeyerhcz kötődő „Számlakönyv" - mind a békéscsabai múzeumban kerültek felvételre, s nem a film hibája, hogy már csak egy-két emléktáb­lával meg jelölt házat mutathatott be, ahol hosszabb­-rövidebb ideig tartózkodott Munkácsy Mihály. Az ismeretközlés - fantasztikus ritmusban áradó adathalmazával csak egyik célkitűzése a filmnek - egyik lényege. Képben, szövegben egyszerre fo­galmaz újat, nincs tekintettel a nem-ismerésre, gyors iramban gördül tovább, illusztrációikként ra­gadva magával a híres műalkotásokat ugyanúgy, mint a „világfőváros" ekkori jelenségeit, mint a történelem-folyamat többi más megnyilvánulását. És ez így helyes - történelmi folyamatra és törvény­szerűségekre koncentrálni, nem pedig annak pro­duktumaiban elveszni. Ezért is nem baj, ha a pergő ritmus - a folyamat - kerül előtérbe, az azt alkotó részek rovására. A dokumentálás - pláne egy fcstő-életút doku­mentálása - sok állóképpel jár. Az életutat kísérő fényképek: személyek, helyszínek és dokumentu­mok között kapnak helyet - időrendet követve - a rajzok, festmények, s közben az 1863-as Pest, az 1870-es évek Párizsa, az 1880-as évek Amerikája, megint Párizs, majd a milleniumi Pest. S a látvány „fölött" a „történet" tárgyilagosan és kevésbé tárgyilagosan adott áradata: a festővé vá­lás motivációi, akadályai, nehézségei, az élmények hatása, a házasság, a műkereskedők, a nagyvilági élet, az utazások, a reprezentálások... Pillanatokra szakad meg csak az áradat: festményeket látunk, s közelről minden részletet újra végigpásztázunk: a Siralomház, a Tépéscsinálók, a Krisztus Pilátus előtt, a Milton alakjait; a szalonképek részleteit... Mintha mindenek ellenére mégiscsak létrejönne az életmű... Különös érzelmi töltést ad a filmnek, hogy ele­jétől kezdve végigvonul, minden életszakaszt vé­gigkísérnek Munkácsy legszemélyesebb megnyilat­kozásai - levelek, önéletírás-részletei - s ettől egy­szerre „kétpóluséi "lesz ez a film: tárgyilagos és szubjektív egyszerre. Ezek a betétek egyszersmind olyan felfedések is, amelyek legendát rombolnak, s a leghitelesebben; a nagyvilági magaslatokban és pompában élő ember kicsinyes hétköznapi gondok­kal küszködik, rezignált számvetésére is így derül fény, amikor a karrier csúcsán a Quartier Latin-t felfedezi. S a történés megy tovább feltartóztatha­tatlanul - groteszk ellentétéül a magáramaradott­ságnak: a díszoklevelek proklamációi szerint egy ország verseng nagyúri kegyeiért; s ezzel a lelkiál­lapottal disszonáns a millenniumi láz bemutatása is. S itt van a film csúcspontja, itt a legnagyobb a feszültség, itt szinte elvágható lenne a film: az érzelmi vonulat befejeződött, most már csak to­385

Next

/
Oldalképek
Tartalom