Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 3. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Varga László: Emléksorok helyett

mondani! Hogy egy konkrét szituációban telepedett meg ez a gimnázium, egy konkrét környezetben, és a tanárai nagyon is tudatában voltak annak, hogy milyen missziót tölt be ez az iskola a Sárréten. Nagyon tudatában voltak, és úgy gondolom, hogy ez a velünk való törődésben, más generációkkal való törődésben, életre való felkészítésben, társadalmi orientálásban jelentett valami pluszt, ha úgy tetszik sajátosat, ami csak ott és csak azon a környéken volt elképzelhető. Papp: Tehát a kérdés eredetileg úgy hangzik, hogy mit gondolunk, vagy mit érzünk, mit hoztunk Szeghalomról, meg azóta annak megfelelően mit csináltunk, vagy mit nem csináltunk ? Egyszerűen fogalmazzak? Minden sokszínűsége és sokoldalúsága vagy problémássága ellenére is az a négy év, summázhatnám így: világnézeti indulást adott. Egy beállítottságot az életről. Mindenről volt véleményünk. Mint ahogy mondtam, ítéltünk embereket, eseményeket, történeteket jól - rosszul, sokszor illúzióval is... És meg is győztek bennünket arról, egyértelműen, hogy dolgozzunk! Ezt az indítást Szeghalomról hoztam, ezt így érzem ma is. A másik, amit onnan hoztam: magát a szakmát. Szó volt itt hogy a tsz-szervezésben is részt vettünk 17-18 éves fejjel. És valahogy akkor, különösen egy öregembernél érződött, az ragadt meg bennem úgy, hogy az emberek félnek, mert az az öregember félt. Félt, hogy ott megesz a gaz mindent, ott nem terem majd a föld, hogy el kell menni Pestre... Az öreg, ha jól emlékszem, csak azt kérte, hogy a fiának ne kelljen hazajönni Pestről, mert jól keresett a fia Pesten. Akkor azt mondtam, hát ki megy el agronómusnak, ha nem mi, akkor így beszéltünk, és ezért nem véletlen, hogy négyen mentünk el agronómusnak. Hát attól kezdve egyenes dolog: elvégeztem az egyetemet, az egyik tsz-ben is csináltam a munkámat, mint agronómus, tehát ez így önmagában egyszerű, és sok dolgot nem kell róla mondani... Az marad meg bennem ma is, meg akkor is az volt, mikor hegedűt csináltam, hogy annak örültem, hogy meg tudtam csinálni. A múltkoriban beállított egy régi osztálytársam, azt mondja, hogy de hátul vagy a folyosón. Tehát az én ajtóm valahol a folyosó végén volt. Nem ez zavar, azt hiszem engem se, nem zavarhat ez senkit, hogy a folyosó elején van az ajtaja, a közepén vagy a hátulján. Ha megcsinál valamit az ember, annak az indításnak, amit ott megkaptam, barátoktól, tőletek, meg a tanároktól, az iskolától, annak megfelelően, jól - rosszul, sikerrel, kudarccal meg egyébbel együtt, az a fontos! 338 Varga László diáktársnőivel az 1959/60. tanévben