Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 3. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Varga László: Emléksorok helyett

sen izgalmas, romantikus fáklyás felvonulást, aminek politikai demonstrációs ereje volt. Április 4-ct vagy május elsejét megelőző estén, tehát a nagy nemzeti ünnepek előestéjén. Kovács: Elsősorban megint csak humoros dolog az, ami megmaradt bennem, személyes szereplője voltam... Csináltam egy házilag készített fáklyát, no, majd most én felvonulok! Ez úgy készült cl, hogy egy konzerves dobozt rászögeztem egy rúdra, megtömtem kanóccal, petrót öntöttem rá. Na, megindult a fáklyás felvonulás, meggyújtottam. Akkor is már a hosszabbak köze tartoztam, és beáll­tam a sorba, de a fáklyám nagyon begerjedt. Maróthy Laci jött mögöttem, aztán az a jó petrós fáklya úgy füstölt, hogy Lacinak a melegítőjét cl kellett dobni, és tűzoltói segítséggel kellett eloltani a fák­lyát. Szűcs: Én újra csak azt mondom, sokat vitatkoztunk... Papp: Győzködtük egymást. Szűcs: ...győzködtük egymást, és ennek nagyon nagy hatása volt: egyrészt a vitakészseg fejlesztése. Ez ugye kisebb jelentőségű oldala. A nagyobb jelentőségű az, hogy a vita felhívta olyan problémákra a figyelmet, hogy bizony az ember egy ilyen győzködés után gondolkozott, hogy mi is ez a fogalom. Egyszer Laci nekem azt mondta, hogy avantgardista vagyok. Hát az avantgárda az élcsapatot jelent, ugyanakkor ha valakire azt mondják, hogy avantgardista, az egész más. Ez arra inspirált engem, hogy utánanézzek ennek a dolognak, és kiderült, hogy volt ebben valami. Varga: Ezt ő kritikai éllel mondta, és nem dicséretként. Szűcs: .. .én ezt tudtam, de először azt gondoltam, hogy fogalomzavarban van, és kiderült, hogy nem. Maróthy: Rengeteg elképzelés volt, nevetséges dolgok máma, de bennem most a beszélgetés során úgy felidéződik, hogy egyszer Varga Laci társaságában sétálgattunk egy páran, valahol az erdőben bolyongtunk kint, és Varga Laci kifejtette az iparpolitikai elképzeléseit. Nem sokat értett hozzá, de A III.a 1960-ban 335

Next

/
Oldalképek
Tartalom