Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 2. szám - LÁTOGATÓBAN - Sass Ervin: A karnaggyal, a zeneszobában (Szokolay Bálintnál)

Romániai vendég­szereplésen, 1972-ben. Fellépés a „majtényi vasárnapon" - Mostanában sokszor gondolok a gyermekkoromra, ifjúságomra. Az apám az első világhá­borúban halt meg szegény, a szerb fronton. Jó muzsikus ember volt, és egyszerű napszámos. Emlékszem: már kisgyerekkoromban muzsikus akartam lenni. Nagy kitartás volt bennem, egé­szen az akadémiáig eljutottam. Aztán, amikor megnősültem, Kunágotára kerültünk, ott szület­tek a fiaim, Károly, Sándor. Kunágota... Most mondjam, hogy abban a kis faluban, mi akkor zenekart szerveztünk? Pedig így volt: 18 tagú zenekarunk klasszikusokat játszott! (A Madrigál zeneszobájában székek, két sorban. Ott ül a kórus, ha próba van. Most csak ket­ten beszélgetünk az asztalnál, és valóságosan is, gondolatban is az emlékekben lapozgatunk. Két hatalmas kötet a Karnagy zene-naplója. Feljegyez azokban mindent, ami a Madrigállal történik. Ezekben őrzi az újságkivágásokat, a fényképeket. Hacsak ránéz egyre is az ember, eszebejut, mi történt akkor, amikor elcsettent a masina zárszerkezete...) - írtam mindig, de igazán részletesen, 1965-től vezetem. Itt a jelmondat, az elején: „Semmivé lesz a gond, a bánat, Amíg a dal varázsa árad. Friedrich Schiller... (Ha most megállíthatnánk az időt, és ideképzelhetnénk a kórust, a Karnagy vezényelne. Áradna a dal, és tűnne a gond, tűnne a bánat, eszünkbe jutna a szálló évek számos nagyszerű napja. Hogy erre nincs mód, marad a Napló, maradnak a bejegyzések. 1965. szeptember 10.: Megkezdtük tanulni Marenzio: Szép hajnal című művét. Később majd olasz szöveggel is meg­tanuljuk... Október elején küldöttségileg felkerestük Tóth Istvánné, Hajdú Rózsikát, aki ala­pító tagunk volt, de egy idő óta nagy elfoglaltsága miatt kivált a kórusból. Megígérte, hogy új­ból járni fog.) - A szervezés lételemünk. Soha, egyetlen hónapra sem felejtkezhetünk meg róla, mert a kó­rus-élet látja kárát. Arra törekedtem mindig, hogy ne csak szépen énekeljünk, hanem jó közös­ség is legyen a Madrigál. Ez kitűnően sikerült. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Zene­szerető, zeneművelő család. (Újabb bejegyzés 1965. november 15-ről: Meghallgattuk az Országos Filharmónia 1. bérleti hangversenyét... Egy év múlva, 1966. februárjában íródott a riport, melyet előbb már idéz­tünk, de a napló is tartalmaz érdekes bejegyzéseket tíz év előttről. A pécsi II. Országos Kamara­kórus Fesztiválon Forrai Miklós ír a könyvbe: „A »kis« Madrigálnak nagyszerű fejlődésük és 210

Next

/
Oldalképek
Tartalom