Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Krupa András: A Bódisné-monda mai Békés megyei változatai

Imrcnck nevezik. További, Békésen lebonyolított tüzetes gyűjtés bizonyára még több változatát hozná napfényre. Jellemző azonban, hogy a két adatközlő családja sem ismeri már a mondát. A 80 éves Balogh Imre menye, aki 23 éve él a családban, s 11 éve - anyósa halála óta - gondozza apósát, a gyűjtésig nem tudott a mondáról, mert mint elmondta, ő a város másik, túlsó végéről jött ide férjhez. Balogh Imre sógora is, aki szintén jócskán benne van a nyugdíjas korban, csupán Bódisné halmáról és a boszorkány elégetéséről tudott beszámolni. A 91 éves Balogh Imre 53 éves kovácsmester fia is csak apjától hallott róla valamit. Az idős ember felesége azonban - aki szintén túl van már a 80. évén - jót mulatott magában, kint a kukoricaföldön, ahol az első felvétel készült: ő még hallotta az egykori közös összejöveteleken mesélni. A Bódisné-monda békési elterjedéséhez jelentősen hozzájárult Somlyai könyve. A város értelmisége jórészt belőle ismeri, legtöbben rá hivatkoztak. Ugyanez vonatkozik az egyszerű emberekre is, mindkét adatközlőm forgatta, tanulmányozta. A 91 éves Balogh Imre magában a mondában is hivatkozik rá, ugyanakkor azt is érzékelteti, hogy az általa ismert változatnak a könyv csupán egyik forrása, a másik a békési néphagyomány: „...eztet olvastam a Somlyai könyvből, aztán a nállamnál öregebb emberektől is..." A 80 éves Balogh Imre szerint is: „olvastam abbul is, hát ez ahho hasonló, ahogy nagyapámtul hallottam, az is ilyenforma." A monda fennmaradásához hozzájárulhatott az is, hogy a 60-as évek elején a békési múzeum akkori helyiségében kiállították Bódisné „kövét", mellette egy rajzlapra volt írva a monda szövege: Durkó Antal, az akkori múzeumigazgató Somlyai változatát vette alapul, de egyik tanítványától hallott mondával egészítette ki.

6'

3 Somlyai könyve nemcsak a monda hagyományának továbbélésében töltött be fontos helyet, hanem inspirálójává vált az újabb változatok kialakításának, amelyeket adatközlőink a helyi hagyománnyal egészítettek ki, illetve pontosítottak. Ez egyébként példája annak, hogy a nép honnan meríti forrásait, s miképpen szintetizálja őket az új népi alkotásban. A könyvre való hivatkozás - amelyben megjelent - részben a monda történeti „epikai hitelének" erősítését is szolgálja, mintegy általa kívánják elhitetni mondanivalójuk igazát. Egyik figyelemre méltó sajátossága ez a napjainkban gyűjtött békési mondáknak. Ugyanakkor mikor hivatkoznak rá, mentegetődznek is, hogy nem hisznek a tartalmában, s ha elmondják, azért teszik, mert előzőleg már le volt írva. Mintha láthatatlan közvélemény előtt - mely már nem azonosul a varázsos történettel - szeretnék igazolni magukat. Ez teljesen új vonása a mesélők habitusának. A mesélők előtt mérhetetlenül, szinte fétisszerűen megnőtt a nyomtatott szöveg tisztelete,

7 béklyót rak az adatközlők nyelvére: hátha nem tudnak olyan színesen, sokoldalúan mesélni. Maga a 80 éves Balogh Imre is restelkedve mondta, hogy Somlyai könyve „bővebben magyaráz, mint ahogy én el tudom most így mondani..." Mások éppen azért nem vállalkoztak a monda elmondására, mert ismerték Somlyai változatát, s tartottak attól, hogy a könyvbelihez viszonyítva „szégyenben" maradnak tudásukkal. A mondának Békéshez való kötését az is magyarázza, hogy a megyében a XVIII. századelőn lefolytatott boszorkányperek egy részét itt bonyolították le, s c pereknek •168