Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 1. szám - SZEMLE

Czeglédi Imre: Munkácsy Békéscsabán Békéscsaba, 1975. 187 old. Békéscsaba Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága DÖMÖTÖR JÁNOS A múzeumok sajátos kétarcú, kettős „profilú" intézmények. Tudományos és közművelődési tevékenységet folytatnak párhuzamosan. (Aszerint, hogy melyik tevékenységük a hangsúlyosabb, beszéltünk korábban tudományos-népművelő, mostanában pedig közművelődési és tudományos intézményekként a múzeumokról.) E két tevékenység megkülönböztetése mellett azonban a témával foglalkozó tudomány- és művelődéspolitikusok, de maguk a gyakorló muzeológusok is sohasem szűntek meg hangoztatni, hogy a két feladat, a tudományos és a közművelődési, egymástól elválaszthatatlan. Való igaz, hogy hatékony közművelődési tevékenységet, amely a múzeumok esetében elsősorban kiállítási bemutatást, közkinccsé tételt jelent, nem lehet végezni megfelelő, tudományosan megalapozott előkészítés nélkül. Ennek a megállapításnak az igazságát, gyakorlati megvalósulását bizonyítja a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum múlt év őszén, Munkácsy halálának 75. évfordulója alkalmából megrendezett emlékkiállítása és a Békéscsabai Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága kiadásában, gondozásában Czeglédi Imre tollából megjelent Munkácsy Békéscsabán c. könyv. Az emlékkiállítás Munkácsy életútjának, munkásságának átfogó bemutatásán túl külön hangsúllyal foglalkozott Munkácsy helyi, békéscsabai kötődésével, szerepével. Az ott elszórtan jelentkező tárgyi anyag és az ehhez kapcsolódó szöveges dokumentáció, magyarázat már akkor világossá tette, hogy a kiállítás előkészítése számos új tényt, adatot derített fel. Most mindezt Czeglédi Imre, a múzeum tudományos munkatársa önálló kötetben dolgozta fel, bocsátotta közre. A több mint 12 nyomdai ív terjedelmű, 187 oldalas mű rendkívül gazdag forrásanyag alapján követi nyomon, vázolja fel mindenekelőtt Munkácsy békéscsabai gyermekéveit. Természetesen utalásokkal, lényegre törő mondatokban mindezt beágyazza a nagy magyar festő egész születéstől halálig terjedő életívébe. Az arányok azonban jól kiválasztottak és a helyi vonatkozásokon kívüli életrajzi részek a megértés teljességét szolgálóan csak jelzésszerűek. Meggyőzően és elismerésre méltóanigazdag az a forrástömeg, amelyből a szerző merített, amelynek áttanulmányozása után és adataira támaszkodva vonta le következtetéseit. így felhasználta a Munkácsyról szóló irodalmat, de sohasem kezelte az abban foglaltakat csalhatatlan anyagként. Ha levéltári és sajtóanyaga az abban közöltektől eltérő tényeket tettek vitathatatlanná, akkor nem habozott az eddigi irodalom által általánosan használt, elfogadott közlések tévességére sem rámutatni. Bőven támaszkodott a Békés megyei Levéltár, a Magyar Nemzeti Galéria adattára és a korabeli sajtópublikációkon túl az Országos Levéltár anyagára is. Nem egy esetben pedig leszármazottak személyes közlése, jegyzetei is iránymutatásul, alapul szolgáltak számára kutató munkája során. Természetesen támaszkodott Munkácsy saját önéletírás jellegű leveleire, melyek Emlékeim címmel jelentek meg. Ezeket a leveleket Munkácsy 1885-től 89-ig terjedő időben írta. Tehát több mint négy évtizeddel az események megtörténte után vetette papírra gyermekkori élmé•122