Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 1. szám - SZEMLE

A Vásárhelyi-puszta néprajzi trilógiájának befejező kötete Nagy Gyula: Parasztélet a Vásárhelyi-pusztán Békéscsaba, 1975 A Békés megyei Múzeumok Közleményei, 4. 682 old., 176 kép ' KATONA IMRE Nagy Gyula életművének, a Vásáhelyi-puszta néprajzi monográfiájának vaskos kötetei meglehetős gyorsasággal követték egymást: a földművelésről szóló kötet 1963-ban, az állattartás fejezete 1968-ban, e befejező rész pedig 1975ben jelent meg. Eközben még arra is futotta erejéből, hogy tető aláhozza Orosháza monográfiáját (1965), benne a saját terjedelmes fejezetét. Ilyen termelékenységgel kevés néprajzi kutató dicsekedhet, talán a fiatalon elhunyt Jankó János neve említhető, aki hasonló szorgalommal tette közzé értékes monográfiáit. Nagy Gyula érdeme kettős: nemcsak megírta vagy megíratta, hanem ki is adatta műveit. Nem tudom, melyik volt a nehezebb, nekem bizonyosan az utóbbi jelentett volna több gondot! Néprajzi szaktestületünk hazai vonatkozású munkálkodása alapjában véve kétféle lehet: tematikus vagy monografikus; többnyire az utóbbi a nehezebb, a hálátlanabb és a szórványosabb is. Állomásozó terepmunkát jóformán csak tökéletes helyzetismerettel, nagy szorgalommal és türelemmel rendelkező szakemberek végezhetnek, akik a problémamegoldás előkelőbb feladata helyett egy-egy területi-társadalmi egység néprajzi helyzetének rögzítésére vállalkoznak. Atány, Orosháza, Tápé és mosta Vásárhelyi-puszta c teljes igényű monográfiája is arra vall, hogy ez a műfaj korántsem divatjamúlt, sőt! A készülő Néprajzi Atlasz, a Néprajzi Lexikon és a Magyarság Néprajza is csak madártávlati képet adhat, ilyen táji monográfiákból azonban teljes értékű és életszerű kép bontakozhat ki. Minden bibliográfia vagy éppen néprajzi monográfia is akkor a legtökéletesebb, ha megközelíti az ideális teljességet. Ennek az igénynek hangsúlyozása manapság különösen fontos, amikor parasztságunk történelme legnagyobb változását éli át, ahogyan László Gyula e kötet előszavában oly szemléletesen írja: „Az eljövendő falusi embernek minden perce más lesz, mint hajdani elődjének, azoknak, akiknek életét Nagy Gyula tárja elénk." (7.) Tudományunk akarva akaratlan is töténelemtudománnyá vált, még ha csak a századforduló körüli vagy a két világháború közötti helyzetet rögzíti is; így Nagy Gyula könyve is ma már történelmi forráskiadványnak számít. Levéltári adatokból, hírlapi cikkekből vagy épp szakirodalmi utalásokból soha sem lehetne utólag olyan kerekded képet kialakítani, mint amilyet - a maguk többszörösen szubjektív jellegük ellenére is a szóbeli közlések nyújtanak. Alighanem Nagy Gyula alkalmazta elsőnek, de bizonyosan a legkövetkezetesebben az ún. paraszti lektorokat: monográfiája egész kéziratát a leghozzáértőbb emberekkel ellenőriztette. E tekintetben mintaszerű munkát végzett, szinte jegyzőkönyvi hűséggel igyekezett rögzíteni a valóságot. Ismét László Gyulát idézem, aki ezt nálam szebben írja: „A könyv minden szavából felénk sugárzó hitelesség olyan, akárcsak a bíróság előtti vallomás, ahol a tanú érzi felelősségét, tudja, hogy minden szava, beszéde minden árnyalata perdöntő lehet." (7.) Aki csak kicsit is ismeri viharsarki parasztjainkat, tudja igazán értékelni, hogy milyen nagy munka volt bizalmukat megnyerni és legmeghittebb dolgaikról is - sok•108