Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Rácz Lajos: A póhalmi honfoglalás

Vaszkó Mihály a szokott erélyes hangján odavetette nekik, hogy „azt üzeni a tiszttartó, hogy végignézhetjük az összes épületeket, csak az állatokhoz ne nyúljunk". Ekkorra már Péter bácsi is utolért bennünket és csak a fejét csóválgatta a Mihály bejelentésén. A béresgazda tudomásul vette az üzenetet és már indult is velünk a lóistálló felé. Az istállóban 60 pár lónak volt férőhelye, kétoldali jászollal, s 3 méteres úttal a közepén. Az épület közepén hatalmas takarmányos, járgányos szecskavágó, s mindkét oldalon nagy kétszárnyú ajtók, amelyeken takarmánnyal rakott szekerek is átjárhattak. Csak úgy dörzsöltük a szemünket, hogy mit is csinálhatnánk, mit kezdhetnénk mi ezzel a nagy hodályban kevéske kis állatainkkal. Toporogtunk, mikor a nagy épület végén kiértünk a napra, egymást nézve. Gondolkodtunk, hogy menjünk-e még tovább, hisz érzésünk szerint mi ebbe az egy épületbe is beleférhetünk, a családdal és állatainkkal együtt. Szűk volt a szemmértékünk apró épületünk és kevés állatunk miatt. A pillanatnyi döbbenet nyomán nem az összességünk, hanem a sajátunk hatása alatt voltunk. Igaz, hogy összességünknél nagyobb volt az akarat, mint amit majd magunkkal hozhatunk ide. A béresgazda nem vette észre zavartságunkat, Ó tág szemmel nézte a dolgokat, de nem látott fel odáig gondolatban, hogy ez a népé lehessen! Sétált előttünk belső gondolataival a nagy ökör- és tejelőmarha-istálló felé, ahol a takarmányoson kívül 140 db szarvasmarhának volt helye. Itt már megszokottabb volt a szemnek a nagyság és a méret hosszúsága. Csak akkor estünk ámulatba, amikor a juhhodályba értünk, ahol 1000 db juhra volt férőhely, tele volt építve rácsokkal, de már egy darab juh sem volt. Ezt követően a 100 darabos növendékistállón mentünk keresztül, majd a 120 méteres, kétemeletes magtár mellett haladtunk el, de ezt nem is nézhettük meg. Ez nem volt indokolt, mert mi odahaza a tele kamráig sem érhettünk el még álmunkban sem. Azt kérdeztük meg a béresgazdától, hány vagonos lehet ez a magtár? Azt felelte kb. 400. Tudtuk azt, hogy a fölöst majd az uradalom vágja zsebre a Endrődi Takarékpénztáron keresztül. A cselédházakat is csak távolról néztük meg, amelyek majd a jövő otthonaink lehetnek. Azokról már úgyis tudtuk, hogy közös konyhás, egyszobás lakásokból állanak, melyekről később Féja Géza a „Viharsarok" című könyvét írta segítségünk igénybevételével. Az iskolán és a javítóműhelyen túl a sertésfiaztató, a süldőnevelő következett volna 100 db kutricával, a Nagyéren túl mintegy 300 méterre. Ekkor azonban a béresgazda hirtelen megállt és azt mondta: Emberek, én már oda nem kísérem el magukat. A karám már úgyis üres, mert egy év óta nincs az uradalomnak sertésállománya. Ezzel kézfogás nélkül útnak eresztett bennünket, hogy menjünk csak magunk. O tudta, hogy miért! Nem sokkal utána mi is megtudtuk. Mi is örültünk neki, hogy magunkra maradtunk, mert így szavakban is kiszabadulhattak gondolataink. Előbb azonban a közbenlévő gulyakúthoz mentünk megkóstolni a vizet, hogy jó-e, meg lehűteni lelkünk forróságát is. Nem is tudom leírni a gondolataink sokaságát, mert még az álomvilágnak sincs ilyen hódító varázsa, mint ennek a szegénységből ideérkezett hadnak van jelenleg. A víz kóstolgatásánál ismét csak Pali bácsi hangja szedte össze csapongó gondolatainkat: „No emberek! Ez a víz nagyon jó, nemcsak az állatok, hanem a mi számunkra is. Itt kezdődik a gazdaság legelője és kiér egész a Telekpusztai gazdaságig 400 holdon. Jövő tavasszal már a mi állatkáink járnak itt a legelőre. Kevés disznó, tehén, ló. Zöldhitelt veszünk fel és mustrabirkákat fogunk venni, hajói mutat a termés. A felmaradó részt pedig lekaszáljuk téli takarmánynak, mert hereföldje nincs a gazdaságnak. Meglátjátok, hogy két év múlva egy egész sertés- és birkanyáj megy itt ki a legelőre. A jövő évi termés után meg mindannyian legelőről hazahajtott csülköslábú üszőket veszünk befedezetten, így a következő évben már meg is lesz a szép üszőtehén állományunk. Négy év múlva tele lesznek újra báró Huszár volt istállói a mi haszonállatainkkal. Akkorra ő gazdaságilag teljesen tönkremegy az úri élet miatt, és az elővétel jogán mi •100