Békési Élet, 1976 (11. évfolyam)

1976 / 3-4. szám - SZEMLE

Békés megyei vonatkozások a Magyar Sakktörténet I. kötetében Magyar sakktörténet 1. A legrégibb történeti emlékektől az első magyarországi nemzetközi mesterversenyig Szerkesztette: Barcza Gedeon. Bp. 1975. Sport. 278 oldal. KOSZORÚS PÁL Nagy feladatra vállalkozott Barcza Gedeon vezetésével az a szerzőgárda, akik a magyar sakktörténet feldolgozását tűztek ki célul. A 9 kötetesre tervezett mű közelmúltban megjelent első kötete a XIX. század végéig dolgozza fel a sakkozás történetét. A sakkj áték magyarországi meghonosodásának idején, a XIX. század közepén, a sakkélet centruma a kávéházi sakkozás volt. Itt nevelkedett fel, itt erősödött meg az a sakkozást kedvelő nemzedék, akik az 1865-ben megalakuló Pesti Sakk Kör gerincét adták. A sakkjáték hívei között világhírű művészek, írók, tudósok és politikusok is szép számmal voltak. Illusztrálásként elég talán néhány nevet felsorolni a kezdeti időszak nagy játékosai és pártfogói közül: Erkel Ferenc, Bláthy Ottó Titusz, gróf Széchenyi Ödön, Récsi Emil. Annak ellenére, hogy Békés megyében az említett időszakban számottevő sakkélet nem alakult ki, mégis igen jelentős Békés megyei vonatkozásokról adhatunk számot. A világhírű zeneszerző Erkel Ferenc, aki 1810. november 7-én Gyulán született, több mint 3 évtizeden át a magyar sakkozás vezéregyénisége volt. Személyében olyan kivételes tehetséget tisztelhetünk, aki éveken át az ország legnagyobb zeneköltője és legerősebb sakkozója volt. 1835-ben került Pest-Budára és hamarosan bekapcsolódott a sakkéletbe. Törzsvendége lett a sakkéletben vezető szerepet játszó Wurm kávéháznak, különösen az akkori idők legjobbjának Szén Józsefnek volt tisztelője. Az első jelentős sakkvonatkozású szereplésére a szabadságharc bukása után 1853-ban került sor, amelyről a Hölgyfutár február 2-i száma a következőket írta: „Szerdán fog tartatni a nemzeti színházban a negyedik Álarcosbál. Ez alkalommal a nyugóra alatt egy 81 húzásból álló egész sakk-játék (Szén és Erkel szerzeménye szerint) fog előadatni, egy e végre készült, s a sakkasztalt képező emelvényen, összesen 40 élő alak által... A zenekart Ellenbogen Adolf vezérlendi. Táncrendezők: Perrei és Perron." 1855-ben Erkel jónéhány ízben legyőzi a már hanyatló Szént és az ország rangelső sakkjátékosa lesz. Ránk maradt játszmái kivételes kombinatív készségről tanúskodnak. Játszmáiban egyre-másra bukkannak fel a csillogó ötletek, színes kombinációk, olykor zseniálisnak mondható elgondolások. Játékfelfogását híven tükrözi sakkozói ars poétikája: „nem hiba a valóban szép eszmék elől ki nem térni, hanem hiba oldalt hagyni csak azért, mert talán mégis lehet valami, ami dugába döntheti a kivitelt, de amit mi nem látunk. Ez a kishitűség béklyóba verése a fantáziának és megölője a játszmák varázsának." Igazi sakkozói nagyságáról akkor győződhettünk volna meg szemléletesebben, ha elfogadja a világversenyekre szóló meghívókat. 1867-ben a párizsi világkiállítás alkalmából rendezett, 1870-ben pedig a baden-badeni elit-tornára hívták meg. Sajnos Erkel - zeneéleti elfoglaltságára való hivatkozással - egyik versenyen sem indult el. Dr. Vidor Zsigmond megemlékezése szerint Erkel 1859. január 21-én vagy 22-én játszott utoljára komoly fogadással járó játszmát. A sakkéletnek ennek ellenére továbbra is vezető egyénisége maradt. Az 1864. október 8-án megalakult első magyar 512