Békési Élet, 1976 (11. évfolyam)

1976 / 2. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Fényes Péter: A TIT gyulai természettudományos terem tízéves működése

Természetesen még nagyon sok minden hiányzik eszköztárunkból, de most már elértük azt, hogy míg hét-tíz évvel ezelőtt előadóink nagy kosarakkal hordták előadásainkra a szemléltető eszközöket, addig ma elég kézitáskával érkezniök, mivel eszköztárunk zömében biztosítja a kí­vánt eszközöket. Az eszköztár fejlesztése két fő szempont szerint valósult és valósul meg: elő­ször is az itt működő előadók a programhoz igazodva gyűjtik össze eszközigényüket, természe­tesen a lehetőségeinket figyelembevéve. Második fő szempont pedig az, hogy a terem kisugár­zását biztosítsuk a város üzemeiben és a járás községeiben oly módon, hogy egységcsomagok beszerzésére törekszünk, így lehetővé válik, hogy az előadó a helyszínre szállított eszközöket egy egységben találja meg, így különösebb készülődés (cszközválogatás) nélkül meg tudja tartani előadását. Éppen ezért az egységcsomag-rendszer fejlesztése elengedhetetlenül szükséges lenne országos szinten is, mert ez alapvető biztosítéka a szemléltetett természettudományos ismeret­terjesztésnek. A terem adottságaihoz mérten készséggel nyújtottunk és nyújtunk segítséget, tapasztalatcsere­lehetőséget a természettudományi előadótermet létesíteni szándékozók részére. Ennek jegyében rendezte meg 1968-ban a TIT-Központ a Szakszervezetek Országos Tanácsával közösen Gyulán a termünkben az országos szintű tapasztalatcserét. Ez a szándék vezet bennünket minden évben a májusi módszertani hónap megrendezésekor is, amikor mintaelőadásokat tartunk a város és a járás szakemberei részére, ezzel is a szemléltetett természettudományos ismeretterjesztésre ösz­tönözve őket. Annak ellenére, hogy termünk ismeretterjesztő tevékenysége eddig töretlen, problémáink is vannak. Sajnos, az előadóterem nem tudja szolgálni a megyei ismeretterjesztés feladatát, az elő­adók még csak el tudnak ide jutni, de a Gyulán kívüli érdeklődő már kevésbé, mert jelenleg a közlekedési viszonyok ezt nem teszik lehetővé, még a környező községekből sem. Míg kezdetben az eszköztár fejlesztése okozott gondot, ma nagy problémánk a megfelelő tárolása a helyhiány miatt, de egyéb helyiséghiánnyal is küzdünk. Egy kisebb terem, szakköri helyiség lehetővé tenné több kiscsoportos rendezvény megvalósítását. Sokszor üzemek jelent­keznek, azzal az igénnyel, hogy bemutatóval egybekötött előadást itt tartanak, mert több üzem­ben még nincs megfelelő helyiség, a technikai feltételek (tábla, vetítési lehetőség stb.) biztosítá­sáról nem is beszélve, viszont a szemléltetett előadásra növekvő igény van. A terem munkáját a városi titkár, egy félállású hivatalsegéd és tanácsi támogatással egy klub­titkár végzi. Sokszor nagy gond az épület működtetése, mert rendezvényeink kezdetben csak esti órákra korlátozódtak, de most már nemcsak délután érik egymást rendezvényeink, hanem igen sokszor délelőtt is foglalt a terem. Néhány szó további terveinkről: Célunk az eddig alkalmazott és bevált ismeretterjesztési formák megtartása, az élet által felve­tett újabb igények kielégítése. Még rendszeresebbé és gyakorlatibbá kívánjuk tenni a filmbemu­tatásokat. Továbbra is kívánunk rendezni belépődíjas előadás-sorozatokat. Az egyszerű előadá­sok számát még jobban kívánjuk csökkenteni a kísérletekkel egybekötött előadások javára. Ettől az évtől kezdve az Erkel Művelődési Központtal közösen megindítjuk a Bródy Imre sza­badegyetemet, amelynek lesz földrajzi, csillagászati, mezőgazdasági és élelmezésügyi, egészség­ügyi és közművelődési tagozata. Tovább kívánjuk fokozni propagandánkat is, eddig a Gyulai Hírlap napról napra című rova­tából, hirdetőtáblánkról, az Értelmiségi Klubok műsorfüzetéből és névre szóló meghívókból értesülhetett a város lakossága rendezvényeinkről. Terveink megvalósításához továbbra is elengedhetetlenül szükséges a TIT és a városi tanács megértő támogatása és áldozatvállalása. Nélkülözhetetlen a természettudományokért és népsze­rűsítésükért lelkesedni tudó előadóink támogatása és nem utolsósorban az ismeretszerzés vágyá­tól fűtött nagyszámú hallgatóság érdeklődése. 244

Next

/
Oldalképek
Tartalom