Békési Élet, 1976 (11. évfolyam)

1976 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Puja Frigyes: Az úgynevezett kevermesi eset

látták, hogy a bíró nyittatta'meg a templomot, és adott parancsot a harang­szóra és az orgonázásra. Magyar Béla ekkor még tovább ment vakmerőségé­ben, és arra kényszerítette a hívőket, hogy szent énekeket énekeljenek... Utána pedig közölte velük, hogy ha a csanádi püspök nem gondoskodik pap­ról, majd gondoskodik ő, a kevermesi bíró arról, hogy megszólaljon a harang, és legyen istentisztelet. A példátlan cselekedethez magyarázatra nincs szükség, csak még azt említjük meg, hogy Nagy- és Kisdombegyházán is állandóan fenyegetik a papokat, utóbbi helyen Visi István kántortanítót összeverték. Hogy az internált papok mennyire bűnösek, jellemző, hogy Szilágyit szabad­lábra helyezte a politikai rendőrség." Magyar Nemzet 1946. augusztus 25. A kevermesi bíró kinyittatta a bezárt templomot és ,,istentiszteletet" tartott A Magyar Kurir jelenti: A Magyar Nemzet augusztus 23-i számában „A csa­nádi püspök bezáratta a kevermesi templomot" című cikkre vonatkozólag a csanádi püspöki hivatal a következők közlésére hatalmazta fel a Magyar Kurirt: „Megfelel a valóságnak az, hogy a kevermesi plébánost és a papság több tag­ját letartóztatták és internáló táborba vitték. Való tény, hogy a püspöki hivatal a letartóztatottak helyébe jelenleg nem tud kisegítő papot küldeni Kevermesre, és éppen ezért, mivel nincs papja Kevermesnek, a templom mindaddig zárva marad, amíg a letartóztatott papok az internálótáborból vissza nem térnek. A püspöki irodának nem volt módjában más megoldást találni, mert az egy­házmegyében állandóan megismétlődnek ezek az esetek, annak ellenére, hogy a helyi feljelentések alapján letartóztatott papokat a népbíróságok az ellenük emelt vád alól felmentik. Megemlítették még a nyilatkozattal kapcsolatban, hogy Kevermesen és környékén állandóan folyik az izgatás a katolikus papság ellen, és ami a legjellemzőbb, hogy Dombiratos községben fegyveres erővel kergették el a papokat. Végül kijelentették, hogy a kevermesi templom bezár­rása nem jelenti azt, hogy a község interdiktum alatt lenne, hanem egyszerűen arról van szó, hogy paphiány miatt kénytelen a püspöki hivatal a templomot bezárva tartani", - fejeződik be a nyilatkozat. Délvidéki Független Hírlap 1946. szeptember 18. ,,A Délvidéki Független Hírlap kiküldött munkatársának telefonjelentése alapján közöljük: Mi az igazi helyzet Kevermesen? A katolikus egyházból kizárt pap az új „kevermesi püspök". Néhány héttel ezelőtt történt, hogy Farsang László kevermesi plébánost letar­199

Next

/
Oldalképek
Tartalom