Békési Élet, 1976 (11. évfolyam)

1976 / 1. szám - SZEMLE

Gacsári István: Füzesgyarmati Krónika Válogatta és sajtó alá rendezte: Miklya Jenő és Tokaji Gyula (Békéscsaba, 1974. 108 old. Bibhotheca Bekesiensis 10.) KÓSA LÁSZLÓ A Bibliothcca Bekesiensis eljutott a tizedik kötethez. A sorozat a nagymúltú Békés me­gyei könyvkiadói hagyományokhoz méltón évről évre szép kötetekkel lepi meg a könyv­gyűjtőket. A legújabb - a kialakult gyakor­lathoz híven - ismét olyan írást tartalmaz, amely értékes békési tradíciót képvisel, de eddig nehezen hozzáférhető olvasmány volt. Gacsári István füzesgyarmati prédikátor 1838-ban írta meg „A Füzes Gyarmati Hel­vétziai Hitvallású Szent Ekklésiának Króniká­já"-t, amelynek részleteit találjuk az új bibliofil kiadványban. Az egyházközség és a helység (Füzesgyarmat abban az időben mezőváros volt) története a kor viszonyai közt majdnem egyet jelentett. Gacsári István egyrészt azt rögzítette, amit a község múltjá­ról az általa hozzáfért írásos források és a hely­ben élők emlékezete segítségével megtudott, másrészt a jelen állapotokat igyekezett apró­ékos gonddal megörökíteni. Mindenek előtt sokat foglalkozott a település kialakulásával és legrégibb történetével, a török háborúk okozta pusztulással majd az újramegüléssel. Nagy figyelmet fordított a lakosság eredetére is. Az a fejezet, amelyben fölsorolja a családok származási helyét és a beköltözésük idejét, a helytörténeti értéken messze túlmutató je­lentőségű. Becses dokumentuma a török hó­doltság alatt elpusztult alföldi lakosság újra­éledésének. A korabeli ország sok vidékéről érkeztek az új lakosok, legtöbben a Tiszántúl északi részéből, a Partiumból és a Szilágyság­ból, még inkább a közeli és szomszédos hely­ségekből, ahová talán védelemért futottak el őseik a háború által veszélyeztetett Füzesgyar­matról. A családok szemléjét a szűkebben vett egyháztörténet, az egyházi épületek le­írása, a lelkészek és a tanítók, valamint az egy­házközség vagyontárgyainak és jövedelmé­nek fölsorolása követi. A szorosabban az egy­házhoz tartozó dolgok után olvasható Fiizes­gyarmat mezőváros helyismereti leírása: fek­vése, házai, utcái, nevezetes épületei, határa, vizei, vadmadarai stb. A helység földesurainak és elöljáróinak, végül a „nevezetesebb viszon­tagságok"-nak számbavételével zárul a kötet. (Az utóbbiakon a természeti csapásokat és jár­ványokat értette a szerző.) A Gacsári-krónikát élmény olvasni. Ke­véssé ismert világba visz. Emellett fejezeten­ként tartogat néhány olyan érdekességet, ame­lyek „csemegék" a helytörténet és a művelő­déstörténet kedvelőinek. Például a templom különálló fatornyát 1759-ben még molnár­mester építette, a régi idők legügyesebb fa­munkása, faragómolnár. A füzesgyarmati leányokat már 1743-ban tanítónő tanította, ami oktatástörténeti ritka eset. A 18. század elején a községből is útrakeltck telepesek, hogy a temesközi Rittbergben (ma Végvár­nak hívják) keressenek szerencsét ésjobb meg­élhetést. Példaadó előzmény Gacsári István munkája a honismereti mozgalom mai kró­nikásainak is. Felelősséggel és nagyfokú tuda­tossággal kutatja a múltat és örökíti meg a je­lent, hogy az utódok „merítsenek belőle ha­zafias lelkesedést és buzgóságot". Aligha kell ezek után jobban hangsúlyozni, hogy a Fiizes­gyarmati Krónika méltán látott napvilágot. A békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium és Nyomdaipari Szakközépiskola Füzesgyarmat 162

Next

/
Oldalképek
Tartalom