Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 3. szám - SZEMLE

séről és állattartásáról írt könyvei vitték előre tájunkon a problémakör tudományos megismerését. Az Alföld e „mostoha" kezelésének egyik okát kétségkívül a napjainkig fennmaradt uradalmi iratanyag alapvető hiányában kell látnunk. A második világháború idején, majd a nagybirtokok régen várt felosztása során, utóbb a mindenáron való papírgyűjtések következményeként a nagy tőkés gazdaságok írásos dokumentumai kevés kivétellel megsemmisültek, szétszóródtak. A Dunántúl egyházi és világi latifundiumain folyó gazdálkodásról tanúskodó iratok jóval nagyobb arányban átélték a mozgalmas éveket. Az egykori Békés, Csanád és Csongrád megyék területéről mindössze két nagyobb mennyiségű és így alapos kutatásra érdemes uradalmi iratanyag maradt fenn: a csanádi püspökség makói (marosleilei) birtokának dokumentumai a szegedi, és a Dobozról igazgatott Wenckheim-birtokrészek írásos emlékei a gyulai levéltárban. Ez utóbbiak lettek Oláh József most megjelent könyvének a legalapvetőbb forrásai. Oláh József Debrecenben tanít, de Békés megyéből indult el. Dévaványán született. A debreceni egyetemen történész iskolát teremtő Szabó István irányításával teljesedett ki tudományos érdeklődése. Kitűnő tanulmánnyal szerepelt a Szabó István szerkesztésében kiadott, szemléletében és tényei gazdagságában egyaránt úttörő kötetben, 1960-ban. (A robotmunka a sárospataki és regéci uradalmakban a XIX. század első felében.) Értékes fejezetet írt a helyi agrárfejlődés menetéről többek között Hajdúnánás nemrég kiadott monográfiájába, továbbá a Sarkadról szóló kötetbe. Gazdag anyagú dolgozataiból az Agrártörténeti Szemle is publikált. Most megjelent (és 1974 őszén kandidátusi disszertációként is elfogadott) kötetének feltáró munkáját 1963-ban kezdte meg. A nagy terjedelmű, szerkezetében eléggé nehezen áttekinthető uradalmi iratanyagot darabról darabra átvizsgálva gyűjtötte össze a szétszórt adatokat. Ilyen elmélyültségű levéltári kutatásra manapság ritkán akad példa. Eredményeként ugyanakkor a tárgyalt birtokkomplexum gazdálkodásának, életének minden lényeges kérdését ki tudta bontani gazdag adatbázis alapján. Az eredeti, első feltárású forrásanyag mellett felhasználta a szerző az eddig publikált eredményekből az általános és összehasonlító jellegű tényeket és megállapításokat is. Tájunkról jóformán egyedül a mezőhegyesi állami ménesbirtokról kiadott régi ismertetőket használhatta. Az 1870-ben öt, 1892-ben hat, 1925-ben szintén öt birtokrészből álló, 12 és 21 ezer kat. hold között ingadozó összterületű birtokegyüttes a Wenckheim család egyik ágának tulajdona volt. Legfontosabb részei a Füzesgyarmathoz tartozott Akasztó-Kerckszigeten, Csorváson, Dobozon és Vésztőn feküdtek. Ez a szétszórtság lehetővé tette volna, hogy a megye különböző adottságú területein folyó paraszti gazdálkodással is összehasonlítsa a szerző az uradalmi termelést, üzemvitelt. Erre ezúttal nem vállalkozott, a problémakör egy nagybirtok-monográfia kereteit meg is haladja. (Kár, hogy a Vésztőről készült kötet már Oláh József munkájának lezárását követőenjelent meg, így annak adatait sem aknázhatta ki.) A monográfia tágabb időkörben az 1860-as évektől az 1930-as esztendőkig terjedően, legrészletesebben a múlt század utolsó két évtizedét és századunk első évtizedét felölelve tárgyalja az 1908-ig vagyonközösségben irányított uradalom gazdálkodását. A természeti feltételek, a birtoklástörténet és a táj népének mozgalmi hagyományai kaptak helyet a bevezetőben. A kötet gerince a „Feudális maradványok és a kapitalista gazdálkodás" címet viseli. Ennek során bemutatja az uradalmi föld bérleti hasznosításának, a ledolgozásnak a formáit, majd részletesen tárgyalja az egyes gazdasági ágazatokat. Rendkívül árnyaltan és életteli formában ábrázolja a munkaerő-gazdálkodás, a munkabérek különböző kérdéseit, a nagybirtok szolgálatára kényszerült agrárproletárok kizsákmányolásának mindennapjait. Végül az értékesítés és a jövedelmezőség problémáit elemzi. A kötetet igen gazdag, a szerző következtetéseit 635