Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Bán István: Kevermesi hadinapló az első világháborúból (Közreadja: Pünkösti Árpád)

Megyek Uram hozzád a templomodba, hiszen imádságnak háza van mindenütt, ahol te jelen vagy. Te nem kézzel csinált templomokban lakozol, nem a holt kövek a te templomaid, hanem az élő lelkek. Mégis olyan jól esik lelkemnek ma elszállani oda, abba a templomba, melyben anyiszor imádkoztam hozzád. A mi kis falunk templomába, hol vasárnaponként összesereglenek felséges neved imádói. Messze vagyok tőle, még is úgy érzem, ma mintha ott volnék azok között, kikkel a jó napokban együtt imádkoztam hozzád. Itt vagyok előtted, jóságos Istenem, ünnepi szent érzés tölti be lelkemet, hozsána neked örök jóság, örök szeretet. Amen. Harcoló katona imája! Seregeknek ura, Mindenható Isten, a te szavad hangzik a langyos szellő suttogásában és a pusztító vihar zúgásában egyaránt. Bizonyára a te akaratod volt ez is, hogy el kellett hagynom békés otthonomat, mint nemzetemnek hű fia követtem a hívószózatott. Mind terád bíztam magamat jó Istenem, Reád bízom magamat most is, mikor csatába indulok, hogy szembe száljak az ellenséggel és harczoljak hazánk jövő boldogságáért. Félelem nélkül halgatom az ágyúk halálhirdető szavát, az életölő fegyverek ropogását, nem félek a sebektől, melyek testemet el borítják, mert tudom, hogy azok nemzetem jövőjéért véreznek, nem félek még a haláltól sem, mert tudom, hogy az igazságért szenvedett halál dicsőséges halál és üdvösségnek forrása. Ha azért most kellene is ítélő széked elé állnom, ha életemmel kell is hűségemről bizonyságot tennem, akkor azt mondom az én üdvözítőmmel: Atyám legyen meg a te akaratod, óh Atyám nemzetemjóvoltáért, küzdelmünk sikeréért, fegyvereink diadaláért és othonhagyott szeretteim boldogságáért imádkozom hozzád ebben a nehéz órában, hű szívem hozzád szálló dobbanása én imádságom, óh hald meg, óh áld meg jóságos Istenem. Amen. * Végre Vladimir volenszkibe értünk, de sok mindent meg kellett próbálni ez idő alatt. Itt három napi pihenő lett és kaptunk élelmet, konyhát, pénzt és kimentünk a Nikojelavicz nagyherczeg erdőibe, amely Horodló Vidronicza Kovitnicza közt van. Szép darab erdő. Itt ismét megkezdtük a gyanta termelést. Minden ember ezer darab fát kapott, azt el kellett szabályszerűen készíteni a gyantatermelésre, és az ezer fát kilencz nap alatt háromszor kellett feljebb faragni, hogy a gyanta folyton folyhasson, be ne hegedjen. A gyanta konzerves dobozokba folyt, ha tele volt, ki kellett cserélni, úgyhogy egy egy fa alatt kilencz nap múlva öt hat sőtt tíz doboz gyanta is volt, és ezt három nap alatt össze kellett szedni, bádog vedrekbe kaparni a dobozokból és hordókba önteni. 250 kilónál nem volt szabad kevesebb lenni egy ember gyantájának. Nehéz dolog volt, csak az volt a jó, hogy biztos helyen voltunk, nem kellett félni a golyótól. Ez a gyanta termelés októberig tartott. Ekkor megkezdődött a téli munkája, a fáról való lekaparása. Ez még csiklandósabb volt. Nagy nyakaskötőtt adtak, és abba kellett kapargatni a gyantátt. Majd oda fagyott az ember a fához a hidegbe, még egy-egy fáról le kaparta. Ez tartott új évig, ez is el lett szállíttva és akkor pedig három hónapig favágáshoz fogtunk. Három ember állott egy fához. 150 éves fák voltak és négy ilyen fát kellett kidönteni, le galyazni, a galyat fel tüzelni és a törzset négy méter hosszúkba szét fűrészelni. Éppen elég volt, mert bizon a cseh úrak nagyon rosz és kevés élelmet adtak, ők pedig mindég dőzsöltek és a mit nem bírtak el dőzsölni, haza küldözték. Egy asztalos mester is volt köztünk, Budapesti. Ez nagyon győzte a ládákat csinálni amibe küldöztek haza azok mindent. Ezek tán nem bánták volna, ha soha vége nem lett volna a háborúnak. * 612