Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Bán István: Kevermesi hadinapló az első világháborúból (Közreadja: Pünkösti Árpád)

szok, csinálták az előre tolt állásokat nappal is. Nekünk nem volt szabad lőni őket, ők pedig minden nap kétszer végigverették az állásunkat, a repülőről pedig szüntelen, ők minket még éjjel sem hagytak dolgozni, szét verettek bennönket. Támadni nem támadtak, ez volt a szerencsénk, mert mi biz gyengén voltunk ellátva lőszerrel és még élelemmel is. Kukoricza kenyeret kaptunk volna, de csak morzsa volt, marékkal osztották el. Birkahúst főztek, de olyan büdös volt, hogy nem lehetett enni. Majd elvesztünk éhen és szomjan is, mert vizett csak egy lapályba lehetett csak szerezni, ez a lapály pedig az orosz álláshoz húzódott, tehát jó lövés volt a kúthoz azaz a gödörhöz, tehát bátor gyerek volt, a ki vízér mert menni. Lassan lassan telt az idő, de már nem tábori csendőr voltam, hanem mint felvezető, nem éppen rossz dolgom volt, szerettek a tiszt urak, az altisztek, de a bajtársaim is, mert én is egyformán szerettem őket. És el értük 1916 évi Húsvét napját. Nagyon szomorúak voltunk mindnyájan, eszünkbe jutott, hogy hogy szokott ilyenkor lenni odahaza, és most, most milyen egész más. Kicsit jobb menázsi volt, de csak nem esett jól. Másnap, Húsvét másnapján, reggel kilencz órakor látjuk, hogy jönnek a muszkák, négy ött egy helyen, zsebkendőjüket lobogtattva, meg meg álnak, és integettnek, hogy menjünk mi is, de minket nem engedtek. De azok csak jöttek, de már többen többen. Ekkor már örültünk, azt hittük, hogy vége a háborúnak, pedig de hogy, eljöttek egész a drótt akadályig és onnét kiabáltak, hogy menjünk oda. Megkaptuk mi is a parancsot, hogy mehetünk ki oda közéjük, egy óra hosszáig. Megvolt az öröm, rohant mindenki, én is mentem a hadapródunk Sikes Andrással nagy örömmel. Úgy találtunk menni, hogy éppen egy orosz tüzértiszttel találkoztunk. Tudott németül és a hadapród úr is, beszélgettek tehát, és az orosz tiszt megkínált szivarral, rummal. De minden orosz katona rumot, cukrot és kenyeret hozott és adta a mijeinknek. Még olyanok is voltak, akik csókolták egymást, voltak köztünk tótok, akik valahogy tudtak velük beszélni. És alig fél óráig élvezem ezen nagy örömet, jött a Zászlóalj kiildöncz, hogy azonnal menjek Karácson Emil főhadnagy segédtiszthez, úgy hallotta, el vagyok vezényelve valahova. A nagy örömből hirtelen szomorúság lett, el köszöntem az ellenséges barátoktól, a muszkáktól, nagy szomorúan mentem a zászlóalj irodába. Már várt a segédtiszt úr, mert már 11 órakor indulni is kell a kit küldenek tanfolyamra, tehát rövid az idő. Jelentkezek a főhadnagy úrnál, de végbe se várja, nevetve mondja, most ha akarok, megszabadulhatok a frontról és attól is, hogy altiszt legyek, mert sokszor kértem, hogy engem ne tegyenek altisztnek, mert még mikor beosztottak a 313-ik gyalogezredbe, akkor megmondta, hogy altisztnek kell hogy legyek, tehát most ettől is megszabadulhatok. De röviden gondoljam meg, mert már rövid az idő, parancsot kaptak hogy egy embert a 313-től adjanak gyanta termelési tanfolyamra. Tehát ő engem gondolt, ha kedvem van, de ő azt ajánlja, hogy csak menjek, mert így biztosan megszabadulok a frontról. * A hadba levő katona esti imája. Elmúlt a nap, el ült a harcizaj, a fáradt küzdők pihenni térnek. A tábor csendes, a nyugvókra ráborúl az éjszakának mindent cl borító sötét palástja. Én is lehajtom fejemet a vérrel áztatott anya föld kebelére. De mi előtt szemeimet álomra hunynám, lelkemet felemelem hozzád, kegyelmes Istenem s buzgó imádságba hálát adok neked rajtam ma is meg dicsőített Atyai jóságodért, óh légy áldott, hogy ma is meg tartottál, ott voltál velem a nehéz küzdelemben, mely testemet és lelkemet le fárasztotta. Fogadj kebledre a rám jövő éjszakában is, hogy édes legyen álmom, csendes pihenésem és meg újult erőben viradhassak fel a ránk jövő új napra. Hald meg imádságomat és áldj meg Atyám engem, a te szent fiadért, áldott Jézusomért. Amen. • 610