Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Bán István: Kevermesi hadinapló az első világháborúból (Közreadja: Pünkösti Árpád)

egy nagyszobába helyeztek benőnket. A Kürtösi fakereskedő mint szakaszvezető volt a parancsnokunk. Délután elkéredzkedtem tőle, hogy éjszakára szálást kereshessek a feleségemnek, de nekem is megengedhette, hogy ott hálhassak, a hol a feleségem. Kaptunk szálást a Szent István utczában, Béres Ferencznél, az Isten áldja meg, nagyon jó pár öreg cseléd volt. Itt meg is született azon éjjel a Juliska lányunk, tehát itt maradt a feleségem is Gyulán nyolcz napig, még aztán haza jött, én meg ott maradtam. Február 27-én délután összeállítottak bennönket és kiválogattak, és 28-án SteinJózsef hadnagy úr átt vett bennönket és kivitt az álomásra. Vonatra ültünk, de hogy hova megyünk, nem tudtuk. Avval volt mindenki, hogy Szerbiába megyünk. A hadnagyunk nem mondta meg hogy hova visz bennönket, pedig ő tudta. Nagyon szigorú ember volt, az úton sok embert meg kardlapozott. Csak 29-én este száltunk ki a vonatból Brassóba, ott ell szálásoltak egy nagy épületbe. 30-án reggel 8 órakor összeállítottak bennönket, de már akkor az altisztektől lehetett hallani, hogy a csendőrséghez válogatnak belőlünk. Úgy is lett. 8 órakor jött Stein hadnagy egy csendőr századossal és megnézték a szakaszokat, és azután a hadnagy úr megmondta, hogy mért jöttünk ide. Szép beszédett mondott. Kért bennünket, hogy jók legyünk, mert nekünk jó helyzetünk lesz, nem úgy, mint aki a fronton van, és beszéde után megkezdte a válogatást. Megint nem tudtuk, mi lesz, de majdnem mindenki kérte, hogy őtet is válassza. Én is kértem, sikerült is, és a kiket ki választott azokat osztották be a csendőrséghez, és ki az őrsökre a román határra, a többi pedig ott maradt Brassóba mint csendőr tartalék néven. Klein hadnagy még 3 nap maradt velünk Brassóba, gyakorlatoztatott velünk szigorúan. A 3-ik nap délután elköszönt tőlünk és otthagyott. Ekkor teljesen átt vett bennünket a csendőrség, de a nagy hótól nem bírtunk ki menni az őrsökre, csak 10-én. 36 ember alsótömösre a csendőr őrsre. Szakács János őrmester, mint őrsparancsnok átt vett bennönket és teljesítettük a szolgálatot szép sor rendbe. Nagyon jó ember volt az őrsparancsnokunk, de mondhatom, a többi 12 csendőr is. Szolgálatot az alsótömösi állomáson és a Derestyei át és vas út vonalon a nagykőhavason fekvő román határ, a suler-hegyen és a felsőtömösi állomáson később pedig még Predeálon is teljesítettünk szolgálatott. Elég jó helyzetünk volt, különösen nekem és Őze Mátyás bajtársamnak egész november l-ig. Ekkor jött egy autó Alsótömösre, melyben Jármi Andor mint őrnagy jelentette magát az őrsparancsnokunknak, és kérdezte, mi féle társaság ez itt. A további beszélgetésüket nem halhattuk, mert riadót parancsoltatott és ez háromszor történt egymás után. Erről sokat lehetne írni, de had maradjon. Ekkor kijelentette, hogy tovább nem a csendőrséghez tartozunk, hanem a 313 gyalog ezredhez, de csak ott maradtunk Alsótömösön. Kijöttek Brassóból is a csendőr tartalékok és beosztottak századokba. Én az 5.-ik századba lettem osztva, Karácsony Emil hadnagy lett a századparancsnok. Ekkor aztán vége lett a szép csendőri helyzetnek, megkezdődött a havasokon a gyakorlatozás teljes felszerelve éjjel nappal, és a lövész árok csinálás. Az őrnagy úr mindég velünk volt, mondhatom katonás ember volt, sokan meg emlegetjük még élünk. November 5-én ezredparancsba jött Bán István Őze Mátyás azonnal tábori csendőri iskolába való küldetése, a mely ott helyben Alsótömösön egy hónap alatt sikerült is. Örültünk, hogy mi nem megyünk a frontra, mert beosztanak a tábori csendőrök közé, de sajnos nem úgy lett. Deczember 3-án be mentünk Brassóba, a fellegvárba. Ott voltunk két hétig, onnét kimentünk hét faluba, szinten a havasokon gyakorlatoztunk. Nagyon sokszor le fagyi unk a hóra, mert ott nagy hideg volt. Ott voltunk egész 1916. február 18-dikáig. j-dikén megtudtam, hogy hamarosan megyünk az orosz frontra. írtam a feleségemnek, hogy jöjjön. Azzal el is jött. Ott volt 17-dikéig. Ekkor meg tudtam, hogy 18-án már megyünk, tehát a feleségem hazakiildtcm. Tudtam, hogy akkor ott nem lehet köztünk. Elkísértem lopva a kertek alatt az állomáshoz, mert szabadságot már az őrnagy úr senkinek sem adott egy órát sem. Bizon nagyon nehéz volt az elválás, még soha olyan 608