Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Nagy György: Az 1974. évi körösi árvíz

Te/jts t./öntés: V. IS. í' 6590 f/a 3. sz. vázlat: Elöntési helyzet alakulása a gyulavári deltában rfa/omfojti' síp. Sorkadi JELMAGYARÁZAT: íö/fesatvagos V etóntési irány • gátőrhöz ® tzivaHyüidep A deltába beömlő víz, mely kezdetben több mint 800 m 3 volt másodpercenként, már estére elérte a gyula-sarkadi műutat, VI. 16-án 1 órakor pedig a gyulavári körtöl­tést, VI. 19-én reggel Dénesmajort. (3. sz. vázlat.) Összesen 118 millió m 3 volt az ösz­szes víztömeg, mely a deltában helyezkedett el. A gyulavári körtöltésre ekkor 1,00-1,30 m magas vízoszlop nehezedett, melyet akkori állapotában már el is bírt viselni. A töltés átvágások után a fővédvonalakra nehezedő nyomás órák alatt feloldó­dott. Árvízszint-csökkenés a folyókon: Fehér-Körös Gyula 6 óra alatt 1,5 m Fekete-Körös Ant 30 óra alatt 1,5 m Fekete-Körös Remete 6 óra alatt 1,8 m Kettős-Körös Békés 10 óra alatt 2,0 m Hármas-Körös Gyoma 24 óra alatt 0,2 m A delta elárasztása 6990 hektár mező- és erdőgazdasági területet, 254 tanyaépületet érintett 380 fő lakossal, továbbá ±53 hétvégi házat, melyekben azonban ez időben senki sem tartózkodott. Víz alá került a Gyula-Sarkad közti műút (3. sz. kép) és vasút, a dénesi műút, a vízügyi szivattyútelepek (4. sz. kép), gátőrházak (5-6. sz. kép), 540

Next

/
Oldalképek
Tartalom