Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Puja Frigyes: 1944 ősze, 1945 tele és tavasza Battonyán

lefolytatni, s ez az akkori közlekedési viszonyok között (vonat, paraszt-szekér, vasúti hajtány stb.) hetenként két-három napomba került. De szívesen csináltam ezt a munkát is. Igyekeztem figyelembe venni a rendelet összes lehetőségeit, s a legreakciósabb, a legnépellenesebb tisztviselőket nem igazolni, illetőleg Népbíróság elé utaltatni. A rendelet azonban - még a megszorítás után is - rendkívül sok kibúvót tartalmazott, s elég ritkán lehetett valakit nem igazoltnak nyilvánítani, Népbíróság elé utalás meg mindössze néhányszor fordult csupán elő. Ennek több oka volt, elsősorban az, hogy nem sikerült megfelelő bizonyítékokat szerezni ezen urak bűnösségének kétségtelen igazolására. A nagy tömegek közömbösen viseltettek az igazolási eljárás iránt, hiába hirdettük meg a falu népe előtt az igazolási eljárás dátumát, az emberek konkrét panaszokkal ritkán jelentkeztek. A közömbösség mellett nagy szerepet játszott a múltbatekintés is, sokan attól tartottak, hogy megfordulhat a világ, s esetleg felülkerekedhet még az, aki ellen panaszt kellene benyújtani. A legfontosabb ok azonban kétségtelenül az volt, hogy pártszervezeteink egyik járásban sem (igazolás szempontjából a mezőkovácsházi járás is a mi bizottságunkhoz tartozott) vették komolyan a bizottság munkáját, s nem szervezték meg a bizonyítékok összegyűjtését. A bizonyítékok összegyűjtése sziszifuszi munkát követelt, az emberekben le kellett küzdeni az ösztönös félelmet, sok mindenre nem emlékeztek már, egy tanú soha nem volt elegendő csak több, tulajdonképpen csak az írásbeli bizonyíték volt a perdöntő stb. A régi urak nagyszerűen értettek bűneik elpalástolásához és bagatellizálásához, s az igazi nagy bűnöket is nehéz volt bizonyítani. Mindenki tudta például, hogy az úgynevezett gyanús elemek internálását mindenütt a járási főszolgabíró és a községi főjegyző végezte. Ez valóban így is volt, mégsem lehetett egyetlen erre vonatkozó írásbeli bizonyítékot sem találni. Párttitkáraink, akik akkor még nem tanulták meg a ravasz és képzett ellenség elleni küzdelem fortélyait, nem sokat törődtek az ilyen bizonyítékok összegyűjtésével, azt hitték elegendő lesz, ha az Igazoló Bizottság asztalára csapnak s máris menni fog minden simán. Az Igazoló Bizottságba minden párt egy-egy tagot delegált, s a szakszervezetek is egyet. A Kommunista Pártot én képviseltem, a Szociáldemokrata Pártot Petri András, a Nemzeti Parasztpárt és a Polgári Demokrata Párt valamint a szakszervezetek képviselőire már nem emlékszem. A legjobban Petri Andrással tudtam együtt dolgozni. Petri András 50 év körüli ember volt, foglalkozásra nézve baromfikercskedő. Régi szociáldemokrata, a harmincas években kimagasló szerepet játszott a Szociáldemokrata Pártban. A csendőrök zokon vették ezt tőle, s néhányszor alaposan helybenhagyták. Az egyik vadállati verésnél puskatussal néhány bordáját is eltörték. Súlyos betegség, tüdőasztma kínozta, néha alig-alig lélegzett, de szívvel-lélekkel belevetette magát a munkába. A Szociáldemokrata Párt balszárnyához tartozott, tulajdonképpen semmi nem különböztette meg tőlünk, hacsak az nem, hogy sokszor radikálisabban járt el, mint mi magunk tettük volna. Az Igazoló Bizottságban végzett munkájával teljes egészében meg voltam elégedve, igazságos, tárgyilagos és megbocsájtó tudott lenni, de ugyanakkor soha nem engedett, amikor a közösség, a nép érdekeiről volt szó. Tulajdonképpen súrlódás nélkül dolgozhattunk volna a bizottságban, a többi pártokkal is boldogultunk volna, ha a bizottság jogi szakértőjét nem dr. Lukács Ivánnak hívták volna. Az igazolási eljárások során derült ki, hogy Lukács minden igyekezete488