Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)
1975 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Puja Frigyes: 1944 ősze, 1945 tele és tavasza Battonyán
amelyeket a gazdáik nem tudnak megművelni, haszonbér fizetése nélkül, a földadó vállalása ellenében adjuk ki a földnélkülieknck művelésre, hogy azok azonnal hozzáfoghassanak a szántáshoz és a vetéshez. Az ország érdeke azt diktálta, hogy bármi áron bevessük a földeket s minél nagyobb termést biztosítsunk. Ennek a célnak az elősegítését szolgálta javaslatunk, mégis micsoda jogi csűrés-csavarás kezdődött körülötte! Végülis megszavaztattuk a javaslatot, de a végrehajtására nem került sor, mert közben megjelent a földreform-törvény. Cikk a Makói Népújság 1945. április 20-i számából „A battonyai Nemzeti Bizottság ülése. A battonyai Nemzeti Bizottság szombaton délután ülést tartott. Az ülés megnyitása után Lukács elnök felolvasta a Csanádvármegyei Nemzeti Bizottság határozatát, mely szerint a politikai pártok tagjai között nem lehetnek nemzetvédelmi keresztesek, s ha már volnának, azokat ki kell onnan zárni. A tárgysorozat második pontja az igazságügyminiszter leirata volt a Nemzeti Bizottsághoz. Annak idején ugyanis a Nemzeti Bizottság kérdést intézett az igazságügyminiszterhez az Igazoló Bizottságba behívott két tag szavazatijogának kérdésében. A miniszter válasza hangsúlyozza, hogy a behívott tagok és a politikai pártok küldöttei között a rendelet semmiféle megkülönböztetést nem említ, tehát magától értetődik, hogy a két tagot is megilleti a szavazati jog. A bizottság ezt tudomásul vette. Ezután az elmenekült tisztviselők ügye került napirendre. A Bizottság kimondta, hogy addig is, amíg megfelelő indokokkal Népbíróság elé nem utasíttatnak az elmenekült tisztviselők, hivatali helyüket nem foglalhatják el. A tárgysorozat utolsó pontjaként a termelés ellenőrzése állt. Ebben az ügyben a bizottság meghallgatta a gazdasági felügyelő jelentését a termelési bizottság eddigi munkájáról. A gazdasági felügyelő bejelentette, hogy a szántáshoz az üzemanyag megérkezett s kérte a bizottságot, állapítsa meg a szántás díját és az üzemanyagkezelés ellenőrzésének megszervezését. A bizottság megállapította a díjakat, az ellenőrzés megszervezésével pedig a termelési bizottságot bízta meg." ••• Május elején került sor a pártszervezet negyedik memorandumának felolvasására, amely a spekulációval, a csempészéssel, a pálinkafőzéssel, a lopással foglalkozott. A memorandum a rendteremtés érdekében szigorú rendszabályokat javasolt. Részletek a memorandumból „A háború vihara végigtombolt Magyarország területén. Községünket a dicső Vörös Hadsereg kíméletes harcmodora nagyrészben megkímélte a há485