Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 2. szám - SZEMLE

lenül ható, gyakorlati jellegű iskolapoli­tikai megállapításokkal, tételekkel talál­kozunk. Például ilyenekkel: az egységes iskolahálózat zavartalanná teszi az egyik helyről másikra költöző szülők gyerme­keinek folyamatos tanulását; az azonos könyvek bevezetése és használata eltün­teti a városi és községi (tanyai) iskolák közötti színvonal-különbséget; megnyílik a szegény gyerekek előtt is a középisko­lák kapuja; megszűnik a felekezeti isko­lák közötti egészségtelen versengés, a ki­élezett szemléleti különbség és a külön­böző iskolákba járó tanulók egymást gú­nyolása; olcsóbbá válik a tanulás, mint­hogy a kisebbek használhatják nagyobb testvéreik tankönyveit; biztonságos anya­gi alapra helyeződik az iskolák és az ok­tatás korszerűsítése (könyvtár-, szertár­fejlesztés, szakos tanárellátás, osztályok párhuzamosítása, nemzetiségi oktatás be­vezetése által); nem lesz többé kiszolgál­tatott a pedagógus stb. Természetesen az iskolák államosítása nem lehetett diktatórikus intézkedések eredménye. Harcban kellett megszület­nie. Ellentétes erők és elvek csaptak ösz­sze érte és ellene. Igazi közügy lett, ál­lásfoglalásra, színvallásra késztetett min­denkit. Nem vonhatta ki senki se magát. Mint minden olyan javaslat fölött, ame­lyet a munkásosztály pártja, az MKP fo­galmazott meg (mert egyedül az MKP­nak volt határozott programja, a többi haladó párt: az egyesülés előtt álló SZDP, a paraszt kommunisták pártjának nevezett. Nemzeti Parasztpárt és a szél­sőséges nézeteket valló tagjaitól ekkor­tájt megszabaduló Független Kisgazda­párt nem rendelkezett átfogó program­tervezettel), összefogott itt is a nagy tár­sadalmi átalakulás csatáiban sorra vere­séget szenvedett reakciós tábor, és min­den erejét latba vetette, csakhogy meg­akadályozza győzelmét. Utolsó nagy erő­próbája volt, nem kímélte erejét. A munkásosztály, amely a földreform­mal, a bányák, bankok, gyárak, üzemek államosításával, a két munkáspárt egye­sülésével önmaga erejének a tudatára éb­redt, világosan érzékelte, hogy nem sza­bad sem visszalépni, sem a félúton meg­állni. Nincs és nem lehet sem kiegyezés, sem retirálás, sem engedményeket adó kompromisszum. Az úton végig kell menni, vállalva a harcot, szembenézni minden gátló érzelmi és politikai aka­dállyal: emlékekkel, élményekkel, ha­gyománnyal, téves idealista elvekkel, bántó, elkeserítő rágalmakkal. Az ilyenfajta visszahúzó erők ellen roppant nehéz és bizonytalan kimenetelű a harc. Makacsul tartják magukat, szívó­sak és láthatatlanok. Érzelmi indításúak, észokokkal nehezen győzhetők le. A fe­lettük aratott diadal éppen ezért igen ér­tékes. Arról tanúskodik, hogy a haladó erők politikai meggyőző tevékenysége, érvelésének módja, agitációs taktikája sokat fejlődött 3 év leforgása alatt. Kor­szerű és célirányos lett. Nemcsak elfo­gadtatták a tömegekkel az MKP 1948. tavaszán megjelent programtervezetét, hanem olyan harcos fórummá alakítot­ták, változtatták a közvéleményt, amely maga követelte az országgyűléstől a ter­vezet gyors letárgyalását és elfogadását, a radikális szemléletű rendelet szankcio­nálását. Szinte hihetetlen, milyen gyorsan rea­gált megyénk társadalma az államosítás gondolatára. Mindössze hat nappal Or­tutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter május 15-i sajtófogadása után, amelyen bejelentette a kormány állásfog­lalását az MKP által benyújtott prog­ramtervezettel: az iskolák államosításá­val és a nevelők állami státusba vételé­vel kapcsolatban, a Nemzeti Bizottság már több helyen (Gyulavári, Békéscsa­ba, Gyula stb.) megvitatta az államosí­tás kérdését, és elhatárolva magát a re­akció mesterkedéseitől, mellette foglalt állást. Utána sorra jöttek a többiek. Itt­ott - ahogy a szűkszavú jelentések, jegy­zőkönyvek soraiból is kitetszik - kisebb­442

Next

/
Oldalképek
Tartalom