Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 2. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Benda Kálmán-Wellmann Imre: Emlékezés Szarvason dr. Hanzó Lajosra, halála 10. évfordulóján

pont a történettudomány oldaláról feltétlenül indokolt. A gazdaság- és társadalomtörténelem, a termelőerők és a termelési viszonyok vizsgálatának fontossága nem szorul bővebb kifejtésre; elég arra utalni, hogy minél messzebb tekintünk vissza a múltba, annál inkább a gazdálkodás, a mindennapi kenyér előteremtésére fordított kemény munka töltötte ki a nép nagy tömegeinek szinte egész életét. Az sem vitás, hogy a legutóbbi két évszázad fejlődése áll legközelebb a ma emberéhez, ez segít megérteni napjaink problémáit. Hozzátehetjük azt is, hogy az ország északnyugati és északkeleti részeit leszámítva, hol egykor a török nem tudott tartósan berendezkedni, de kiváltképp az Alföldön még az is hangsúlyozottan a XVII. és a XVIII. század fordulóját követő idők kutatása mellett szól, hogy itt a török világ után nagyrészt elölről kellett kezdeni az életet. De nemcsak a tudomány érdeke szól a helytörténelemnek Hanzó Lajostól sürgetett koncepciója mellett. Az ő látóköre túlmutat a történetírás kívánalmain, mikor a helytörténeti kutatás jelentőségét fejtegeti. Joggal figyelmeztet arra, hogy „a helytörténeti ismeretek gazdagodása erősíti egy-egy táj lakóinak szülőföldjükhöz való ragaszkodását, fejleszti történeti tudatát", azaz közvetlen forrása a helyesen értelmezett hazaszeretetnek. Sőt - s itt ismét az ideális nevelő kér szót - arra is utal, hogy az oktató-nevelő munkában is méltán kérnek helyet a helytörténeti ismeretek, órákon, szakköri foglalkozásban egyaránt. Helytörténet és iskola kapcsolata, a történettanításnak a helytörténeti kutatásra való ráutaltsága már előzőleg is foglalkoztatta Hanzó Lajost. Mutatják ezt a „Történelemtanítás" c. folyóiratban a helytörténeti kutatásról, a helytörténelemről, helytörténeti kiállítások és oktatás kapcsolatáról írt cikkei. Ebbe a témakörbe vágnak levéltári vonatkozású közleményei is - a szlovák levéltárak problémáiról s amire már utaltam, levéltár és iskola kapcsolatáról a Német Demokratikus Köztársaságban -, hiszen nem szűnt meg hangoztatni, hogy az annyira fontos új adattömeget a levéltárak iratcsomói, kötetei kínálják. Ezek feltárását sürgette a „Tanulmányok a neveléstudomány köréből" 1962. évi kötetében megjelent dolgozatában is. Maga a forráskutatás és forráskritika szemszögéből írt szerény tanulmánynak nevezi, ám valójában jóval több ennél, s annál is, mit a cím: „A helytörténeti kutatások időszerű kérdései" ígér. Itt tulajdonképp összefoglalja, a történeti fejlődés menetébe ágyazza s külföldi megállapításokkal is körülbástyázza a helytörténelemről szóló, iránymutató mondanivalóit. Ismételten hangsúlyozza, hogy a történetírás csak új kútfőkre építő, tudományos helytörténelem segítségével adhat lehetőleg teljes képet a letűnt századokról. A helytörténeti kutatás hivatott arra, hogy elénk tárja az egyszerű emberek aktív tevékenységét, mely mai életünknek is továbbható alakítója. Községi monográfiákat sürget, s rövid vázlatukat is körvonalazza. Szemmelláthatóan a pedagógusoknak szán döntő szerepet a helytörténeti kutatás előbbrevitelében; erre mutat az a figyelmeztetése is, hogy a gazdaság, a társadalom, a település kérdései mellett a nevelés, a művelődés történetéről sem szabad megfeledkezni. Forrásoknak s módszernek ilyen elmélyülő számbavétele, mely ebben a cikkében nyert útmutató érvényű, végleges megfogalmazást, fölöttébb megokolttá tette, hogy kiküldjék őt az 1963-ban Olomoucban tartott nemzetközi helytörténeti konferenciára. Ott tartott előadását, a hazai szlovákság historiográfiájáról, külön kívánságra Pozsonyban meg kellett ismételnie. A tudós vidéki tanárra azonban történettudományunk központi műhelyében már jóval korábban is felfigyeltek. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete meghívta őt, vegyen részt a magyar jobbágyság újabbkori történetének 399