Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 2. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Krupa András: A nemzetiségi néprajz közművelődési szerepe

Tamást is megkínálta. Noha a műsorvezetőnek nem nagyon ízlett, itt, Csabán felfigyeltek rá, soknak összefutott a nyál az egykori ifjúság kedvelt finom ízére, s bizonyára akadtak olyanok is, akik főztek is maguknak. Az önkéntes társadalmi gyűjtő természetesen ezt a hatást csak akkor tudja elérni, ha otthon van az adatközlők körében, ha azonosul a kutatott közösséggel, tud gondjaikról, vágyaikról, s nem idegen a számukra. Különösen fontos az anyanyelven való szólás s még hatékonyabb, ha azonos tájszólásban beszél. A gyűjtött anyag nyelvi vonatkozásai is pontosak, és nemcsak magatartása, hanem a nyelve miatt is közéjük tartozónak tekintik. A gyűjtő és az adatközlők e szerves kapcsolatát Ortutay Gyula találó szép szóval együttvállalásnak nevezi. Az önkéntes néprajzi, honismereti gyűjtők mozgalmának elismerése mind a néprajztudomány, mind művelődéspolitikánk részéről biztosítva van. Hadd idézzem - mint az egyik legilletékesebbet - Ortutay Gyula akadémikust, aki éppen a nemzetiségi honismereti-néprajzi tevékenység kapcsán fejtette ki elismerését: „Csak néhány nappal ezelőtt avathattam fel egy kis, elsősorban délszláv nemzetiségek által lakott községben, Csávolyon az iskola honismereti múzeumot. Bár minden nagy városunkban lenne ilyen honismereti múzeum, amely a kötetek során keresztül őrzi a felszabadulás előtti évek történetét is, a tárgyi kultúra, a költészeti hagyományok anyagával. A községről és a közeli tájról szóló iratokat, napilapok cikkeit, a táj történeti, kulturális kibontakozásának eseményeit, fejlődésmenetét. És nem csak Csávoly van, szerencsére, a honismereti mozgalom nemegyszer számunkra, a szakemberek számára néha bosszantónak tűnő módszerekkel gyűjtött anyagával igen értékes szolgálatot tesz a nemzeti önismeret, a nemzeti öntudat megőrzése terén, ami a szocialista társadalomban is az erények közé tartozik." Erről is szó van tehát, amikor a gyűjtők munkájáról beszélünk, mind a magyarság, mind a vele együttélő nemzetiségek nemzeti önismeretéről, a nemzetiségi tudat fejlesztéséről: a népi kultúra kincseinek olyan jellegű megmentéséről, mely az adott nemzetiségben továbbőrizteti az anyanyelvi öntudatot, a nemzetiség vállalását, a népi hagyomány gyűjtését, értékeinek tudatosítását, úgy, hogy a mai szocialista kultúra emlőjén nevelkedve - ennek szerves részeként - sajátjuknak érezzék, és tartósan vállalják. Amiként Lenin írta: „Csak azt szabad elértnek tekintenünk, ami gyökeret eresztett a kultúrában, a mindennapi életben, ami szokássá vált." Ezt a passzust Aczél György nem véletlenül idézte az 1974. szeptember 25-i országos közművelődési tanácskozáson, éppen akkor, amikor a műveltség megnövekedett szerepéről beszélt. A honismereti-néprajzi mozgalomnak a nemzetiségi keretek között sem az a feladata, hogy a tudományt művelje a szakemberek helyett. Azt hiszem, a tudományos kutatóknak sem kell tartani az önkéntes társadalmi gyűjtőktől. Helytelen lenne, ha a gyűjtőmozgalmunk félreértett dilettánsokat nevelne. A legfontosabb, hogy minél többen vegyenek részt a szlovák nemzetiség népi kultúrájának ápolásában. Akár úgy, hogy a népi anyagi kultúra tárgyait nem tüzelik el, nem hagyják az enyészet pusztulásának, hanem otthonukban gondozzák, akár az elhaló szájhagyomány írásban való rögzítésével, akár tanulságos életsorsuk lejegyzésével, akár a népi hangszeren való játszás felfrissítésével és így tovább. Azaz a cél az, hogy a népi kultúra még meglevő feltáratlan vagy feltárt értékeit öntevékeny, aktív módon, saját maguk belső szükségletéből fakadóan, a mai életmód követelményei által műveltségük szerves tulajdonaként építsék be mindennapi életformájukba, életük minden szakaszába. A szlovák nemzetiség népi teremtőerejének 364