Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Krupa András: Egy újkígyósi népi önéletírás (Szántó Józsefné)

Tréfás szomszédra gondolva, mondta: - Fene huncut ez a rapcsos Laci, még enni sem hagyja az embert. A férfi jó éjszakát mondott és elment. A család nyugodtan beszélgetett. Nevetgéltünk, közben édesanyánk kinézett, és feltűnt neki, hogy a hátsó udvaron a két kiscsikó nyerítve szaladgált. Mikor bejött, mondja a cselédeknek: - Fiaim, miért nyerítenek a kiscsikók? Talán az anyjukat az istállóban hagytátok? Erre kiment édesapánk és a cselédek is, és meglepődve látták, hogy a két anyaló nincs a jászolynál, de az istállóban sem. Sehol nem találták. Csak a nyomuk után lehetett menni, amíg a kerten keresztül vezették. A két ló nyoma és közötte csizmatalp lépkedett. Ellopták. Mi sirattuk az árván maradt két kiscsikót, édesanyánkkal. Szaladtunk a szomszéd Laci bácsihoz, hogy ő szólt be az ablakon. Ez meglepődve mondta, hogy ő nem volt a mi ablakunknál. Kiderült, hogy amíg az egyik tolvaj beszólt, addig a másik eloldozta a kötelet, és kivezette a lovakat. Még édesapám is megkönnyezte, mert az egyik, díjnyertes ló volt, 20 koronás arany és oklevél tulajdonosa volt. Négy éves korában Gyulán a megyei versenyen nyerte. Rengeteg utánajárás, és sok pénzbe került a nyomozás, még félévi keresés után kifogytak a nyomozóhatóságok, és bejelentették, hogy az ország lóállományát átfésülték, de nem találták meg. Édesapánk nagyon szomorú lett. Űgy őrizték a csikaját, mint a virágot. Szellőnek hívták. így hívták a fiát is, Szellőnek nevezték el. Édesapánk elhatározta, hogy versenylovat neveltet belőle, mert biztosra vette, hogy valamelyik uraság keze van a lova eltűnésében. Nemsokára egy Króm Antal nevű 18 éves fiú szegődött hozzánk kocsisnak, és nagyon jól tudott lovagolni. És ez vállalkozott rá, hogy betanítja a kis Szellőt versenylónak. Sikerült is neki, mikor három éves volt a csikó, nem volt kisebb vérű az anyjánál, szőrre, termetre összetévesztésig egyforma volt. Édesapánk mesélte el, hogy amikor elérkezett a megyei verseny, beneveztette a Szellő nevű lovát. Zsoké Króm Antal! Felfigyeltek rá a földesurak. Nini! Ez a paraszt ismét betolakodott? - szóltak egyes úri lovasok. - No, majd meglátjuk, mit tud? És amikor meglátták a felvezetett lovak között a Szellőt, azt hitték, hogy a régi versenyló. És összesúgtak. Ez megver minket! De honnan találta meg ez a paraszt? Hiszen ellopták, és jó kezekbe került! Nem tudva, hogy az igazi versenyló az elveszettnek a fia. Édesapámék szép kocsival mentek a versenyre. Esős idő miatt késtek, már nem volt férőhelyük, és nem szálltak le a kocsiról, úgy átláttak a közönség feje fölött. Csak akkor ugrott le apám, mikor a 3-ik futamnál a cél előtt egy lóhosszal két ló egymás mellett szaladt. És a mi Szellőnk fél lófejjel győzött volna, de a mellette futó zsoké korbáccsal az orrára ütött, és így félreugrott, de nem tört ki, és másodiknak futott a célba. Látva ezt a bizottság, megtapsolták, és büntetésből a Szellőnek ítélték az első díjat. Erre olyan botrány tört ki, hogy a csendőrök is beavatkoztak. És az urak majdnem egymás haján búcsúztak. A mi zsokénk boldogan mesélte, mikor hazajött, hogy azt élvezte, amikor Keglevicsi (Keglevich) grófnak a lova befutott, olyan dühös lett, hogy a lovásza helyett a mellette álló Szalay nagyságos urat úgy pofon vágta, hogy az menten leült. És ebből keletkezett a botrány. Később párbaj lett a vége. Keglevicsi gróf megsérült az egyik szemére, erről beszélt akkor az egész megye. Króm Antal a sapkáját veszítette el futás közben, és humorosan megjegyezte: - Ha a nagyságos urak deresre húzattak volna, szívesen elviseltem