Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 1. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Balogh György: Tudománnyal a népért! A tudományos ismeretterjesztés története a mezőkovácsházi járásban

Ez évben a szerződéskötések befejezése után - az ismeretterjesztő szezon beindu­lásával szinte azonos időben jelentkezett a ragadós száj- és körömfájás - ez zárlatok­kal, gyülekezési tilalmakkal járt s tartott mintegy 3 hónapig. Utána influenzajárvány következett, mely nem okozott közvetlen zárlatot, de elővigyázatossági okokból több községben szüneteltették a rendezvények szervezését és megtartását. E problémák ellenére mégis azt kell megállapítani, hogy járásunk ismeretterjesztésének történetében egyik legeredményesebb évet zártuk. (Lásd a mellékelt statisztikát!) Az új elnökség megfelelően működött, minden ülését megtartotta. Az év folyamán tervezett 448 előadásból 443-at megtartottunk. Örvendetes az, hogy 331 előadást helyi, 44 előadást járási, 50 előadást megyei és 18 előadást központi előadó tartott. Taglétszámunk a korábbi 87 főről - új fiatal értelmiségiek bevonásával 117 főre emelkedett. Járási elnökségünk aktivitásának köszönhető, hogy 50 előadást ellen­őriztünk. Ebből 36 helyi, 3 járási, 8 megyei és 3 központi előadó által tartott elő­adást. A következő 1973-74-es évadban a járási elnökség - a megyei szervezet ja­vaslatára - a VI. küldöttgyűlés határozatainak megfelelően két fő célkitűzést ter­vezett megvalósítani a járás területén. Egyik célkitűzésünk az volt, hogy rövid 3-6 előadásból álló rövid komplex elő­adássorozatokat tervezzünk, előre meghatározott rétegeknek nagyjából azonos kö­zönségnek. Az év folyamán 129 ilyen komplex szakmai sorozat előadást terveztünk és tartottunk meg a 18 községünkben. E sorozatokon több mint 470 előadás hangzott el. Előadásaink zöme a termelőszövetkezeti tagokhoz, fiatalokhoz, nődolgozókhoz szólt. A TIT-központ és a TIT megyei titkársága javaslatára kísérleti jelleggel kidolgo­zott komplex mezőgazdasági jellegű előadássorozat kísérleti jellegű megtartására kap­tunk megbízást. A felkért egy kísérleti sorozat helyett két sorozatot indítottunk és fejeztünk be - „Hazánk helye a világban" címmel 8-8 előadással Mezőkovácsházán és Végegyházán. A távcsöves bemutatók számát ez évben a korábbi 28 napról 40 napra emeltük. A zárt rendszerű mezőgazdasági termelési ismeretek propagálására a kunágotai Ber­csényi Tsz-ben 8 előadásból álló sorozatot szerveztünk, s a korábbi évekhez hasonló kiemelt rendezvényeket is mind megtartottuk. Másik fontos célkitűzésünket is teljesítettük. Medgyesegyházán, Nagykamaráson és Végegyházán TIT községi csoportokat hoztunk létre. A TIT csoport megalakulási összejövetelén részt vettek megyei elnökségünk tagjai is. Ezekben a községekben az alakuló üléseken kijelöltük a TIT csoportvezetőket - Medgyesegyházán Kucsera La­jos művelődési ház igazgatót, Nagykamaráson Nagy Imre művelődési ház igazgatót, Végegyházán Mészáros Julianna tanácsi főelőadót. Battonyán és Mezőkovácsházán helyi, nagyközségi TIT-alapszervezeteket hoztunk létre, szintén a megyei elnökség tagjai részvételével. A helyi TIT-csoportok alakuló üléseiken megválasztották a helyi-községi elnökségüket. A battonyai elnökség a kö­vetkező tagtársakból áll: Elnök: Szakács István - könyvtárvezető, Elnökhelyettes: Borka Sándor - tanácselnök, Titkár: Dénes Mihály - műv. ház igazgató, Tagok: Engi Illés - iskolaigazgató - Népfront titkár, Ménesi György - tanár. 135

Next

/
Oldalképek
Tartalom