Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 1. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Balogh György: Tudománnyal a népért! A tudományos ismeretterjesztés története a mezőkovácsházi járásban

adban 350, addig az 1966/67. évadban 440 volt a megtartott előadások száma. Igaz, hogy az 1964/65-ös évben tervezett 470 előadásból csak 227 előadás lett megtartva, az összes szerződött előadásoknak 48%-a. Ennek oka a ragályos száj- és körömfájás, mely miatt hosszú hónapokra gyülekezési tilalmat rendeltek el járásunk minden köz­ségében. Ennek ellenére azt kell megállapítani, hogy tartalmában, hatékonyságában erősödött az ismeretterjesztésünk e négy év alatt. Nagy mértékben nőtt a hallgatók érdeklődése, vitakedve. Még 1963/64-es években az összes elhangzott előadás 200­300, az 1964-66-os években 500-600 hozzászólás, kérdés hangzott el a különböző szintű előadásokon, addig az 1966/67-es években a kérdezők, hozzászólók, vitatkozók száma meghaladta a 880 főt. Ezek a számok kétségtelenül azt jelentik, hogy sikerült olyan rétegekhez eljutni előadásainkkal, akiket érdekel a felvetett téma s ezért szí­vesen kérdeznek, vitatkoznak előadóinkkal. Bővült ismeretterjesztő tevékenységünk hatóköre úgy is, hogy a korábban említett 12 munkacsoport helyett, már 10 természettudományi és 9 társadalomtudományi szakcsoport működik a járásban. A legtöbb előadást a pedagógiai, jogtudományi, irodalmi, művészeti, egészség­ügyi szakcsoportok tartották. A legkevesebbet a matematikai, fizikai, kémiai, szo­ciológiai, filozófiai szakcsoportok. A járás adottságait és összetételét, gazdasági és termelési arculatát vizsgálva meg­állapíthatjuk, hogy kevés az agrártudományi, a biológiai, a műszaki előadások száma. A periódus idején a különböző szervekkel kialakult kapcsolatot továbbfejlesztet­tük. Kiemelkedő tevékenység volt, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának alkalmából minden községben tartottunk előadást, általában 80-100 fős hallgatóság előtt. E nagy hallgatószámnak az oka, hogy a helyi tanácsok és párt­szervek az évforduló jelentőségéhez méltóan maximális segítséget adtak a szerve­zéshez. Kiemelkedő rendezvényeink közé tartoznak még az alábbi rendezvények: A Dél-Békés megyei Termelőszövetkezetek Területi Szövetségével és a járási me­zőgazdasági és élelmezési osztály szervezésével Mezőkovácsházán termelőszövetke­zeti szabadegyetemet rendeztünk. A hallgatóság a mezőkovácsházi, nagybánhegyesi, kisdombegyházi, nagykamarási, mezőhegyesi, eleki, battonyai és magyarbánhegyesi tsz-ek szakembereiből tevődött össze. Az elhangzott 9 előadásból 5 előadást központi előadó tartott. A 9 előadást több mint 300 fő hallgatta meg. Munkaügyi döntőbizottsági akadémiát szerveztünk a Szakszervezetek Megyei Ta­nácsával közösen - szintén Mezőkovácsházán. Ezen rendezvényen járásunk közsé­geiből a döntőbizottsági tagok és vezetők vettek részt. Az előadások tematikája az új munkatörvénykönyv s az azzal kapcsolatos jogszabályok voltak. A sorozat 6 elő­adását 107 fő hallgatta végig. Közlekedési szabadegyetemet működtettünk Mezőkovácsházán. 9 előadás hangzott el a közlekedésről, technikáról, jogról, meteorológiáról stb. A hallgatók száma 738 fő volt. Vasút üzemfejlesztési akadémiát szerveztünk és indítottunk be a mezőhe­gyesi vasútállomáson: 13 szakmai előadást hangzott el 286 hallgató előtt. Az elő­adásokat szegedi előadók tartották. A mezőhegyesi állami gazdaságban hegesztő tanfolyamot szerveztünk. Ezen a gaz­daság dolgozóin kívül a környező községek tsz-einek munkásai is részt vettek. A tan­folyam 31 fővel indult 315 óra gyakorlati és 200 óra elméleti oktatás után 25 fő vizsgázott. 125

Next

/
Oldalképek
Tartalom