Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 3. szám - VITA - Beck Zoltán: A népszokáskutatás Békés megyei helyzetéről

A népszokáskutatás Békés megyei helyzetéről Hozzászólás Krupa András „Jegyzetek a Békés megyei szlovák lakosok szokásai és hiedelmei kutatásának néhány problémájáról" c. tanulmányához(Békési Riet 7973. 2. szám) beck zoltán Krupa András tanulmányának igen kellett örülnünk, mert széleskörű ismeretanyagra támaszkodva szólt témájának aktuális problémáiról, és azért is, mert a tanulmányhoz eddig hozzászólók ugyancsak határozott koncepciót és módszertani alaposságot sürgetnek a szokás- és hiedelemanyag kutatásához. Fontos elvi-elméleti alapvetések ezek a jövő feladatainak elvégzéséhez. Az egyik leglényegsebb momentum a szlovák hagyományok kutatásában, hogy — mint Krupa és hozzá kapcsolódóan Dankó Imre és Szilágyi Miklós felfogásában elengedhetetlennek minősül a történeti és az interetnikus vizsgálódás érvényesítése. Ezen a ponton csatlakozom azokhoz, akiket hozzászólásra késztet a vitaindító, és a Békés megyei népszokáskutatás néhány gyakorlati jellemzőjének felvillantásával kívánnám magam is a jövő teendőire irányítani a figyelmet. Sajnos, megyénk olyan helyzetben van, hogy a szokáskutatást illetően mindezideig csupán vendégeket fogadott; hosszabb távon hivatásszerű és tervszerű kutatómunka nem folyt. Sem a múzeumokban, sem más intézményekben. Eltekintve az utóbbi évek néhány közismert monográfiájától, a tárgykörben megjelent tanulmányok egyéni érdeklődésből születtek, alkalmi produktumként. Az országos intézmények kutatói pedig - erre járva - csupán a fölemlités, a hivatkozás szintjén utalnak a megyében élő szokásokra, leírást már nem adnak róluk. A megye népszokásairól megjelent publikációkat nem nehéz számba venni. De az igen hézagos összeképet még jobban magyarázza, ha a rendelkezésre álló kéziratos anyagot nézzük. Csak két példát! A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum adattárának 842 adattári tétele közül 333 a néprajzi témakörbe tartozó. Ebből népszokással kapcsolatos 50. Az ötvenből azonban 22 a lakodalomra vonatkozik, ezek többsége is csupán vőfélyrigmus. Ebben az ötvenes számban a megye minden nemzetisége benne van. És ami az anyag minőségére is enged következtetni - az egyenetlenséget illetően -: az ötven, szokással kapcsolatos adattári anyagból kívülállók gyűjtése 35, és csupán 15, ami a múzeum munkatársaitól származik. Ismereteim szerint a megye többi múzeumában sem másabb az arány. Kérdés, hogy lehet-e ezt a tényállást valamivel menteni. A helyzetfelmérés azt mutatja, hogy a múzeumoktól ezideig sokkal többet nem is lehetett várni. A megye öt múzeumából ma is „egyszemélyes" múzeum három (Békés, Orosháza, Szarvas), a másik kettő (Békéscsaba, Gyula) is csak az utóbbi esztendőkben kezdi közelíteni a szükséges kutatói létszámot. A sokirányú igazgatási adminisztráció, a múzeumok speciális és aktuális feladatai, a kutatók egyéni érdeklődési köreihez tartozó témák kutatása mellett a népszokáskutatásra bizony nem sok mód maradt. A megoldatlan feladatok megvalósítása elől azonban ezekkel az indokokkal nem lehet és nem is szabad kitérnünk! 550.