Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 3. szám - VITA - Eperjessy Ernő: Néhány gondolat a hazai nemzetiségek néprajzi hagyományainak vizsgálatához

tató intézetek, múzeumok, egyetemi néprajzi intézetek, főiskolák archívumaiban összegyűlt.) Ennek ellenére a nemzetiségi néprajzkutatás csak a közelmúltban kezd szerves részévé válni a hazai tudományos intézetek tevékenységének. Eddig nagyobbrészt csak másodlagosan, néha kuriózumként, esetlegesen gyűlt össze, vagy összehasonlítás céljából foglalkoztak vele. Amikor a nemzetiségi politikánk célkitűzéseinek megvalósítására olyan nagy gondot fordítunk, nem lehet leszűkíteni csak a beszélt nyelv területére. Alkotmányunk 61. §-a sem csak az egyenjogúságot, az anyanyelv használatát és oktatását biztosítja a nem magyar anyanyelvű polgárok számára, hanem „saját kultúrája megőrzését és ápolását is", amely természetesen néprajzi hagyományokat is jelent. Közismert, hogy a Magyarországon élő szlovákság mellett a németek, a délszlávok és a románok népi hagyományai napjainkig rendkívül gazdagok és sok esetben funkcionáló állapotban vannak. Adódik ez részben abból, hogy a nemzetiségek hagyományőrző tudata mindig erősebb, mint a többségi népeké. Maguknak a nemzetiségeknek természetes törekvése ezek megmentése. Az objektív néprajzkutatás azonban nem szorítkozhat csak az adatok felgyűjtésére és megőrzésére. A nemrég lezajlott nemzetiségi kongresszusokon a „gyűjteni-gyűjteni" kívánság mellett megfogalmazódott olyan intenzív igény is, hogy a nemzetiségi néphagyományok magasabb szinten jussanak vissza a nemzetiségek körébe, hogy azok újrabővíthessék anyanyelvi kulturális életüket. Ezen túl a leninista-internacionalista nemzetiségi politika jegyében végzett kutatásoknak elő kell segíteniök a nemzetiségek önbecsülését, helyes nemzetiségi tudatát és önismeretét. Meg kell ismertetni saját értékeiket, a több száz évvel ezelőtt magukkal hozott sajátságos kultúrájukat, s azt, hogy az miként változott, ötvöződött a letelepedés után és hogyan lett belőle új. A nemzetiségi néprajzi kutatások nem zárulhatnak le a jelenleg beszélt nyelvi határoknál, mivel a nemzetiségek néphagyományai a korábbi nyelvi váltás után még esetleg évszázadokig is lényegében ugyanabba a kategóriába tartoznak. A tapasztalat szerint a természetes nyelvi asszimiláció általában megelőzi a néprajzi asszimilációt. Sokszor lehet még nemzetiségi anyagot gyűjteni ott, ahol a nyelvet már elfelejtették vagy nem beszélik. Másrészt a néprajzi elemek kölcsönhatásként tovaterjednek a magyaroknál és fordítva. Éppen ezért sok szállal kötődnek egymáshoz, ami a több évszázados együttélés következtében természetes. Ismeretes, hogy az interetnikus területeken a nemzetiségek gyakran nemcsak saját népük tipikus hagyományainak őrzői, hanem a már eltűnt vagy nehezen gyűjthető magyar folklóremlékekért is hozzájuk lehet fordulni azonosítás céljából. Ugyanakkor a magyarországi nemzetiségek szétszórtságából és nyelvi peremvidék-jellegéből fakad archaizmusuk, amely az adott nemzetiség nyelvországa kutatóinak is mindig vonzó területet jelent. Mindezek a tények kiválóan alkalmasak arra, hogy feltárásuk során tudatosítsuk az egymás mellett élő népek egymásra utaltságának gondolatát, szolgáljuk vele a népek kölcsönös megértését és megbecsülését. A mai komplex néprajzvizsgálatnak még ezen túl is lehetnek gyümölcsöző feladatai: segítheti a szocialista országok közt új típusú szocialista kapcsolatok megteremtését, művelése kitekintést tesz lehetővé a Közép- és Kelet-Európa népeinek kultúrájára és mindenképpen hozzájárulhat a szomszédos országokkal való tudományos kapcsolatokhoz. A nemzetiségi néprajzi kérdésekről hazánkban lehetetlen úgy beszélni, hogy közben ne gondolnánk Bartók e területen végzett úttörő tevékenységére, aki kutatásaival a különböző kultúrák egymást termékenyítő összekapcsolódását bizonyította. Balázs Béla írta egyik levelében Bartókhoz: „ ... És nekem megadatott, hogy jár548.