Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 3. szám - LÁTOGATÓBAN - Sass Ervin: Régen volt cuhárékról, nótás-citerás életről beszélgettünk egy ványai házban (Nácsa Jánosnál)

látogatóban Régen volt cuhárékról, nótás-citerás életről beszélgettünk egy ványai házban SASS ERVIN „Tíz vagy tizenkét éves fattyú lehettem, édesapám kiment reggel a határba, rámhagyott egy csomó munkát. Ügy ám! Én meg mit csináltam? Citerát faragtam, olyan igazit! Vagy inkább csak szerettem volna már faragni egyet, de a munka csak nem akart múlni. Hívtam a komákat: gyertek segíteni! Jöttek azok csapatostól. Aztán, hogy a fenekire vertünk a munkának, nekiültem faragni a citerát. Szépen sikerült, mondhatom. Hanem amikor megjött az édesapám a határból, aztán látta, hogy mégsincs rendben minden dolog amit rámhagyott, dühös lett, és a citerát összetörte a küszöbön. Nagy seb volt ez a szívemen sokáig! Nem adtam fel a harcot. Másik citerát csináltam. Beloptam néha a szobába is, ha édesapám nem volt otthon és játszogattam rajta. Egyszer korábban jött, meglepett vele. Nem volt haragos szegény, kézbevette a kis citerát, megpengette a húrjait (nagy dalos, citerás ember volt az apám!), tetszett neki, nótázott rajta. Örültem, hogy nem haragszik. Hát még amikor megdicsért! Hogy jó a citera, meg szép is. Még tanácsot is adott, hogy máskor hogy faragjam, hogy húrozzam? Ettől a perctől úgy tanultan citerázni, mint valami megszállott. Mestertől vett citerát is kaptam, három koronáért. De én is gyártottam őket, egymás után. A tanyánk körül, a ványai határban, minden gyereknek volt már citerája. Adtak érte biciklicsengőt, zsebórát, harmonikát, mindenfélét. A hátsó kamra lett a műhelyem. Tíz nap alatt készült el akkor egy Nácsa-féle citera." Dévaványán minden jóember előtt nyitva áll a Nácsa-ház. És ki az igazi jóember Nácsa János szemében? „Aki szereti a dalt, a muzsikát. Az csak jóember lehet." Különös, gazdag élete van a dévaványai citerásnak. Meséli, idézi a történeteket, a tanyai gyerek ifjúságát, fattyú-gyerek korát, meg a legényéletet, udvarlást, a cuhárékat, katonaságot, házasságot. Ahogy az már lenni szokott, ahogy természetes, ahogy az ember számára rendeltetett, ahogy az élet hozza. „1908. május 24-én születtem itt, Ványán, a ládányi út mentén, egy tanyában. Hogy az első citerát mikor faragtam, elmondtam már ... A muzsikálást nemcsak a hosszú esték hozták ki belőlem, hanem az apám is, pedig összetörte dühében az első citerámat. De ha kedve jött, gyönyörűen pengetett, meg okarinázott. Ma is meg van az a cserép, lehet már százéves. Hamar legény lesz a tanyai gyerek, sok volt ránkbízva, meg rászoktatott az élet már gyerekkoromban, hogy önmagam feje után menjek. Ebből aztán jött a tapasztalat, a saját kárán tanul az ember közmondásos igazsága .. . De azért szép volt a legényélet, hajaj, de szép! És divat a cuháré! Forró vízzel leöntötték a földes szobát, pelyvát szórtak rá. Hajnali egy óráig is táncoltunk a a cuháréban, én meg citeráztam rendületlenül. Csak az volt a baj, hogy táncolni is 541.