Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 3. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Sass Ervin: Messzebről és közelebbről nézve

tésről, és ORI, vagy színházi-előadás és húsvéti bálák nehézkes szervezéséről, hogy azért „legyen valami". Nem jellemző, de nem rávilágítani arra, hogy ez is van, felelőtlenség lenne. Litauszki Tibor írja egy helyütt, hogy „a tervszerű társadalomépítéshez kevés az égre néző, az eget, avagy Sodomát ostorozó próféta, fáklya." Tökéletesen igaza van, és csak az a különös, hogy mégsincs igaza. Mert az értelem és érzelem együtt ható tényezők a nagy, a nagyszerű dolgokban. Egyszer egy glosszám élére ezt írtam: „Szív nélkül nem lehet." Másnap levelek és telefonok érkeztek, hogy „így van!" Meglepődtem, hogy miért váltott ki ennyiféle hozzám érkező megnyilvánulást ez a kis írás, mely arról szólt, hogy lehet valaki bármilyen okos, és tudományosan képzett, ha nincs szíve, ereje, hite, ahhoz, hogy ezt át kell adnia másoknak, hogy tudását mások javára, mint égő fáklya kell állandóan és megállás nélkül hasznosítania, nem sokat érő ember. Az érzelmi nevelés számos zsákutcáját sokan vitatták már, és azt hiszem, még most sincs minden a rendjén. Azt, hogy „forradalmi pátosz és lelkesedés" át kell ültetnünk a hetvenes évek hétköznapjaiba, és tiszta, szép ünnepeibe. Mert most is azt tartom, és ebből soha nem engedek, hogy „szív nélkül nem lehet". Nos, nincs ez másképp a közművelődéssel sem. Ismerek népművelőket, akik magas tudással rendelkeznek, de tudásuk mégis meddő, mert valamiféle hivatalnok-szemlélet rabjai lettek, mert képesek „letenni a lantot" ha eljön a fél öt, vagy öt óra, és „letelt a munkaidő". Pedig a népművelőnek nincs munkaideje, ezt sokan állítják velem együtt, és nem is állítjuk ezt, mert nem kell még bizonyítani sem. Mégis divatosabb és elterjedtebb az előbbi. Más a kor szelleme talán? Most nem úgy van, mint régen, huszonöt-harminc éve, amikor Nyisztor György, a már Állami-díjas eleki népművelő műkedvelő csoportok tucatjait szervezte, és rendezett nagyszerű fesztiválokat? És hány Nyisztor Györgyünk van! Csak egy a baj: a legtöbbjük negyvenen felüli. És kevesebben vannak azok, akik negyvenen alul legalább annyira tudnák: szív nélkül nem lehet! Korántsem szándékozom holmi nemzedéki problémát kovácsolni abból, hogy az egyik népművelő miért lelkesebb, mint a másik? Hogy miért állnak még mindig jobban oda a rúd mellé a középkorosztály tagjai? Nem is tehetném ezt, mert azért ellenpélda is van. Hogy mást ne említsek, kitűnő ellenpélda a medgyesegyházi Kucsera Lajos, aki jóval innen a harmincon néhány év alatt elérte Medgyesegyházán azt, amit ma egy bizonyos közművelődési szakasz céljának is tekintünk: a közművelődés társadalmasítását. Ez a fiatal, okos, képzett, fáradhatatlan, próféta-lelkű ember a község vezetőiben jó társra talált és ma már minden szövetkezet, minden ktsz, ÁFÉSZ és egyebek kulturális célokra fordítható pénzösszegével a művelődési központ rendelkezik. Nem Kucsera Lajos egy személyben, hanem a művelődési központ társadalmi vezetősége, melyet szintén ötletesen, és jól mozgathatóan, ügyesen megszervezett. El kell még mondanom valamit. Sokat töprengtem azon, újra és újra elolvasva azt az 1973-ban megjelent írást és a két hozzászólást, hogy miért nem foglalkozunk mi többet a népművelés lélektanával? Pedig milyen alapvető: egész munkánk célja az ember alakítása, formálása, tudatának, érzelmi világának gazdagítása, és sokszor a legcsekélyebb lélektani megalapozottság is hiányzik ebből vagy abból a tevékenységünkből. Hányszor tépelődünk azon, hogy miért a nagy érdektelenség, pedig neves előadót szereztünk, országos hírű költő érkezett hozzánk, széles látókörű újságíró a vendégünk - és alig jön el valaki, hogy találkozzon vele, hogy meghallgassa. A kérdés több oldalú. Lehet rossz az időpont, lehet rosszul, felületesen meg525.