Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)
1974 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Csatári Béla: Békés megye társadalmi, gazdasági helyzete és fejlődése az elmúlt 30 esztendőben (1944-1974)
A párt és kormány igen nagy gondot fordít a lakásviszonyok megjavítására. Jelentős feladat ez mind a mennyiségi, mind a minőségi javítás szempontjából. Állami és magánerőből az elmúlt 24 év alatt (1950-73) több mint 40 000 lakást építettek a megyében. Természetesen, avulás, szanálás, elemi kár stb. miatt több tízezer lakás megszűnt. 1973 végén csaknem 153 000 lakás volt a megyében kb. 20%-kal több, mint 1949 elején. A lakások nagyság szerinti összetétele fokozatosan javult. A 2 és több szobás lakások aránya 1949-ben 23, 1960-ban 29, 1970-ben már 45%-os volt. Jelentősen javult a lakások felszereltsége is, bár még jóval alacsonyabb szintű az országos átlagnál. A lakott lakások felszereltsége Megnevezés 1960 Békés megye Országosan 1970 A felszerelt lakások aránya %: Villanyvezetékkel 58,4 84,8 92,1 Vízvezetékkel 2,9 11,6 36,4 Gázzal 1,4 40,9 51,4 Vízöblítéses WC-vel 2,3 9,0 27,6 Fürdőszobával 5,0 15,0 32,0 100 lakott lakásra 1970-ben 308 lakó jutott, az országos 326-tal szemben. A lakásépítés elsősorban a városokban volt dinamikusabb. 1960-1970 között a lakásállomány a megyében 6, a községekben 1, a városokban együtt 21%-kal (ezen belül Békéscsabán 29%-kal) emelkedett. Ezen adatok az urbanizációs folyamatra is jellemzők, ugyanis a városokban lakók aránya 1960-ban 27, 1970-ben 31, 1973-ban 36%-os volt. A felszabadulás előtt a megye lakosságának egészségügyi körülményei jóval rosszabbak voltak az országos átlagnál is. 1938-ban az országban 10 000 lakosra 12, a megyében csak 5 orvos jutott. A mélypontról kellett tehát a felszabadulás után kezdeni az egészségügyi helyzet megjavítását. Igen jelentősek voltak azok az országos intézkedések, amelyek alapján a társadalombiztosítást, a körzeti orvosi hálózatot, az anya- és csecsemővédelmet stb-t szervezték meg. Az egészségügy fejlődésére jellemzők az alábbi mutatószámok is. 1955 1960 1970 1973 Orvosok száma 345 391 583 646 Egy körzeti orvosra jutó lakosok száma 3507 3489 2644 2550 1 000 lakosra jutó évi szakorvosi rendelőórák száma 164 a) 217 474 567 10 000 lakosra jutó általános kórházi ágyak száma 24 24 34 37 a) 1954-ben A kórházi ellátás - a fejlesztés ellenére - nem megfelelő. Országos vidéki átlagban 1972-ben 42 általános kórházi ágy jutott 1000 lakosra. 417.