Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Csatári Béla: Békés megye társadalmi, gazdasági helyzete és fejlődése az elmúlt 30 esztendőben (1944-1974)

Az alapelv az, hogy a reform egyaránt hasson a termelésre, az elosztásra és a fogyasztásra. Igen figyelemreméltó a reform alapkoncenpciója, az ugyanis, hogy a jövőbeni gyors és kiegyensúlyozott gazdasági fejlődést nem a fogyasztás fékezésével, hanem a termelés növelésével és a minőség fejlesztésével kívánja megoldani, A megye iparának szerkezetére visszamenőleg hosszabb távon is az volt a jellemző, hogy a termelés lényegében mindenkor realizálható volt. (Esetenként egy-két üzemnél keletkezett - kisebb-nagyobb időszakra - elfekvő árukészlet.) Mégis az igényekhez való „igazodás" megkövetelte a megyében is, hogy a termelés növekedése összhangban legyen a kereslettel. A szocialista ipar termelése, amíg 1965-67 között 37 százalékkal emelkedett, addig 1967-70 között „csak" 25 százalékkal, jóllehet a kisebb növekedés felelt meg a reális termelési-értékesítési feltételeknek. A termelés intenzív fejlesztését a megyében a reformot követő években sem lehetett folyamatosan biztosítani, mivel az országostól eltérően - itt még foglalkoztatási problémákat is meg kellett oldani, egyrészt a meglevő munkaerőtartaléknak, másrészt a mezőgazdaságból felszabaduló munkaerő nagy részének kellett munkahelyet biztosítani. Ez pedig további extenzív fejlesztést igényelt. A munkaerőgazdálkodásban történt addigi megkötöttségek feloldása, s a bérezésre vonatkozó szabályozó rendszerek pozitív és negatív hatásai következményeként 1968-ban az előző évhez képest 7000 fővel emelkedett a szocialista iparban dolgozók száma, úgyhogy üzemeink évi átlagban ekkor 47 zoo főt foglalkoztattak. A termelésnövekedésnek amíg az 1966-67 években 46 százaléka, addig az 1968-70 években csak 22 százaléka származott a termelékenység emelkedéséből. A szocialista iparban dolgozók száma 1970-ben már meghaladta az 52 500 főt. Végeredményben a megye szocialista iparának termelése a harmadik ötéves tervidőszakban évente átlagosan ugyanolyan ütemben (11 százalékkal) emelkedett, mint 1961-65 között. A termelés 1970-ben 71 százalékkal, az egy főre jutó termelés pedig 21 százalékkal haladta meg az 1965. évit. A harmadik ötéves tervidőszak alatt a technikai felszereltség a létszám nagymértékű emelkedése mellett nem nőtt úgy, mint az előző öt év alatt. 1965-ben egy munkásra 2720 W gépi hajtóerő és 3110 kWó villamosenergiafelhasználás jutott, míg 1970-ben 2790 W, illetve 3650 kWó. A szocialista iparban dolgozó munkások átlagos havi keresete az 1965. évi 1500 Ft-ról 1970-ig 1800 Ft-ra emelkedett. Az 1966-1970 között történt több mint 9 milliárdos beruházás az építőipari kapacitás további növelését tette szükségessé, ami időben és arányaiban a gyakorlatban nem mindig volt megfelelő, anyagi-műszaki és munkaerő vonatkozásban egyaránt. Öt év alatt újabb 2000 fővel, csaknem 7000-re emelkedett a megyei székhelyű szocialista építőiparban dolgozók száma. Az építőipari termelés 1970-ben 46 százalékkal volt több, mint 1965-ben. A gazdaságirányítás reformjának eredményei, sikerei - a népgazdaság fejlődése és a lakosság életszínvonalának emelkedése tükrében - vitathatatlanok. Menetközben azonban előfordultak a szabályozókból, a vállalati önállóság helytelen értelmezéséből fakadó hiányosságok, problémák. Népgazdasági vonatkozásban volt inkább probléma például 1970-71-ben, hogy bizonyos mértékben aránytalanság következett be a gazdaság egyensúlyi helyzetében. A felhalmozás - korántsem az 1950-es évekhez hasonló mértékben - jobban emelkedett a kívá408.