Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Puja Frigyes: Battonya felszabadulása

les korú fiatal ácsorog. Odébb, száz méternyire férfiak, asszonyok verődtek öszsze, és egy fiatal zászlós magyaráz valamit nekik. A tér sarkán, egy téglaház falán félig lehasított plakát éktelenkedik. A plakát szövege már kivehetetlen. Kiürítési parancs -, ez volt a felhívás címe. „Hosszú háborús tapasztalatok szerint - hangzott a felhívás - az oroszok mindenkit felkoncolnak, aki a kezükbe kerül. Még a csecsemőknek sem kegyelmeznek!" - Azt hiszik Odafönt - fanyalog Kéry százados hogy idelent mindenki útrakész, csak egy tucat jármű kell, s máris kész a kiürítés. Az én embereim hasztalan pridékálnak nekik. Hanem . . . talán a község vezetői! - Hol vannak már azok! - legyint Kováts. Régesrég eliszkoltak. Ronda civil bagázs. Eh! Megkínálhatom egy pohár borral, százados úr? ... A tizenkét teherautó közül tizenegy üresen porzik el Battonyáról. A tizenkettediken 17 fiatal levente. A falu népe - minden rémisztés és fenyegetés ellenére - marad. Kvassay hadnagy azt látja, hogy Kováts ezredes révetegen bámul maga elé. Talán most. . . - Ezredes úr alázatosan ... Az egész front hátrahúzódik. - Micsoda? - hördült fel a részeg Kováts. - Miért húzódik hátra a front? - Mert a 3. hadsereget Aradnál szétverték az oroszok, ezredes úr. A hadosztálytörzs ugyan ránk parancsolt, hogy itt tartsunk ki, de még a szomszédainkat sem tudja megjelölni, azt sem tudjuk, kiknek kell a szárnyakon lenniük . . . Kováts tagoltan, visszafojtott indulattal förmed a hadnagyra: - Úgy? Defetista hangok, hadnagy úr? És a német bajtársak, ha szabad kérdeznem, ez a hadnagy úrnak nem elég garancia? - De ezredes úr ... - hebeg Kvassay, ám Kováts szavába vág: - Tehát szétverték a hadsereget? Hát mit szólsz ehhez, Cziráky? No és miért verték szét, hadnagy úr? Mert csupa gyáva disznóval volt dolguk? Na majd én megmutatom, igenis én, Kováts István magyar királyi ezredes! Kvassay! Riadó, de azonnal! No, mit bámulsz, tökfilkó? Elrendeltem a riadót, végrehajtani! - Elébük megyünk Aradra, és pozdorjává zúzzuk az oroszokat! - És ha parancs nélkül? Itt én parancsolok! Gyerünk! . . . Az ezred menetel, senki se tudja, hová, s miért? Irány: délkelet. Kováts ezredes ábrázatán mámor terül szét. . . - Állj - csattan végig a kiáltás a menetoszlopon. A parancs: beásni. De már késő. Mennydörgésszerű robaj tör fel a szemközti szovjet védőállások mögül, száz löveg ontja tüzét a megdermedt magyar ezredre. Már másfél órája özönlik vissza, menekül a felbomlott alakulat, amikor repülőgépek jelennek meg fölöttük, légiaknákat hajigálnak és géppuskával pásztázzák a menekülőket. Kováts ezredes elképedve fedezi fel a gépeken a német felségjelvényt. Te jó isten, ezek ellenségnek nézik a zilált sorokban menekülőket. A veszteség iszonyú. Kováts ezredes lóháton üget egy szekér oldalánál, és sötéten mered a földre. A szekéren ivócimborájának, gróf Cziráky hadnagynak a holtteste. Ügy érkeznek vissza Battonyára, mint egy nagy temetési menet. Itt helyezkednek el ismét, a falu alatt húzódó védőállásokban. * * * 2 381