Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Puja Frigyes: Battonya felszabadulása

De a listára felvett emberek nagyobb része sok mindent átélt, edzett ember volt, közülük sokan megjárták a szegedi Csillag-börtönt, az internálótáborokat, s már az első pillanatban tudták, hogy mire megy a játék. Nem tévesztette meg őket a csendőrök képmutató szánalomkeltése, s nem csodálkoztak hirtelen megszelídülésükön sem. Ha valakinek a nyakán a kés, nem nagyon szokott az ugrálni, ilyenkor még az emberi mivoltukból kivetkőzött dúvadak is megjuhászkodnak. A sok vihart átvészelt battonyaiak legnagyobb része mégis illúziók rabja lett. A szovjet ágyúk napok óta hallható diadalmas bömbölése magabiztossá tette őket, meg sem kísérelték az elrejtőzést, vagy a menekülést, s magukban mosolyogtak a sebtében végrehajtott intézkedéseken. Nem hitték, hogy a végét járó hatalom még életüket veszélyeztető csapásokra is képes. Tócsán Lajost álmából ébresztették fel a csendőrök. Félrependerítették az ajtóból beteges, vézna feleségét, s a konyhán át a szobába, egyenesen Tócsán ágyához nyomultak. A legszívesebben ott, a helyszínen agyonverték volna Tócsánt, s nagy erőfeszítésükbe került, hogy feneketlen gyűlöletüket úgy-ahogy palástolják. A csendőrök dühét meg lehetett érteni. Tócsánt csak kevesen ismerték Battonyán, vagy húsz évet egyfolytában Pesten élt, s csak nemsokkal a német támadás megindulása előtt költözött vissza szülőfalujába. Az intelligens, kissé már idős, de higanymozgású munkás hamarosan feltűnt a csendőröknek, s nyomozni kezdtek utána. A kapott információk arról tanúskodtak, hogy Tócsán valószínűleg baloldali ember, Budapesten gyanús csoportokkal állt kapcsolatban. De közelebbit, pontosabbat ott sem tudtak megállapítani róla. A csendőrök nem is csodálkoztak ezen. Biztos értesüléseik voltak arról, hogy Tócsán kommunista eszméket terjeszt, agitál, felvilágosít, oktat, valóságos előadásokat tart az embereknek, de akármit eszeltek ki, soha nem érhették tetten, akár a csík, mindig kisiklott a kezeik közül. A csendőrök letartóztatták Tócsán legjobb barátját, Pattyán Györgyöt is. Az ötven körüli, csontos, szikár kovácsmester mint valami megszállott, naponta 14-16 órán át emelgette a nehéz kalapácsot, hogy a családja ne szenvedjen ínséget, amíg ő az internálótáborban rostokol. Mert internálótáborban gyakran volt Pattyán, Szilágyi-Stand Pál főszolgabíró egyszer sem feledkezett meg róla, a volt vöröskatonát különösen veszedelmes agitátornak tartotta. A lista nem lett volna teljes, ha nem szerepel azon Rácz Mihály szélmalmos neve. Rácz nem volt különösebben képzett, soha nem kedvelte a könyveket, de tiszta kék szeméből a szocialista jövőbe vetett rendíthetetlen hit sugárzott. Több időt töltött az internálótáborban, mint odahaza, ő sem hiányozhatott soha a lefogottak közül. Módfelett szerette a kisüsti szilvát, s ha a kelleténél többet ivott, mint a lángnyelvek a lefojtott vulkánból, ki-kitörtek belőle a világ elől elrejtett érzelmei. Ilyenkor nem tett lakatot a szájára, s nem törődött a következményekkel sem. Régen a begyében volt Rácznak az alamuszi L. kovácsmester, akiről minden veréb csiripelte, hogy csendőrbesúgó. Többször rájött, hogy L. utána is szaglászik, s ez szerfelett bosszantotta. Egy téli napon, kissé pityókás állapotban kitört belőle a magyar virtus, s elhatározta, hogy amúgy istenigazában megtréfálja L.-t. Műhelye elé állt, s amikor éppen a legtöbben voltak benn, harsány hangon bekiáltott oda: - Vesszenek az árulók! Éljen a Vörös Hadsereg! A csendőrök még aznap éjjel elkapták Ráczot, kegyetlenül megverték, s in378.