Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)
1974 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Dankó Imre: Sarkad nagy fia: Veress Sándor
Nem ikis pálfordulás volt ez, hiszen a bolgár „tőlünk jobban félt mint a törököktől, mert nekik a papjok azt mondta, hogy mi irtóztató gyilkosok, rablók vagyunk, kik a gyermekeket nyársra húzzuk, a muszka czár népét pedig elevenen megnyúztuk, megsütöttük, s több efféle (képtelen szörnyűségeket. Ha valamely falun keresztül mentünk, elbújtak, elszaladtak előlünk, a gyermekek pedig felmásztak a házak tetejére s ott hasra fekve félénken bámultak ránk..." Veress aztán megjegyzi: „Borzasztó bűn a nemzeteket egymás ellen fanatizálni, engedjétek őket szabadon érintkezni egymással, és nem lesz vallási és nemzetiségi gyűlölet, hanem barátság és szeretet." 2 4 Végül megérkeznek Sumenbe. Leírja a város fekvését, erődítményeit, nevezetesebb épületeit. A hetedik fejezet az emigráció sumeni életkörülményeivel foglalkozik. Kétféle módon szállásolták el őket. Zömüket a török gyalogsági laktanyában, a vezetőket, magasabb rangúakat, köztük Kossuthot is, bérelt szállásokon török házaknál. Leírja az egyszerű bútorzatot, az élelmezést és szól a velük jött lengyelek illkollegiális viselkedéséről. Az 1850-ben történtekről további kilenc fejezet számol be. Az elsőben folytatja a sumeni tartózkodás leírását. Német hírlapot szerkesztenek, zenekart alakítanak, de szól a mind gyakrabban fellépő viszályokról is. A második fejezet központjában egy Bárdi nevű emigráns támadása áll a sumeni osztrák megbízott szállása ellen. Bárdi felett az emigráció törvényszéke ítélkezett. Itt ismerteti a Kossuth és Perczel (Miklós) között kirobbant viszályt is. A következő fejezet saját elszállásolásáról szól. Veress végül is Juszuf agánál kapott lakást. Erről beszámolva jó alkalmat talál arra, hogy a török építkezést, a török házat ismertesse. „Juszsuf agának a háza kívülről derék egy háznak látszott, vagy 5 ablakkal az utcára. Belépvén udvarára, legelőbb is egy több, mint két öles magas, sárral rakott kőfal lepi meg az embert. Ezen csak egy kis ajtócska van, melyen idegen férfinak átlépni tilos: ez a bejáró az asszonyok udvarába, a hárembe szól. A kaputól balra az emeletre szolgált egy feljárat ingadozó falépcsőzettel, alant istállók és üres kamráik vannak, embernek lakhatatlan alacsony zig-zugok, fenn az emeleten 4 szoba ... Minden valamirevaló háznál főszerepet játszik a szelámlik (üdvözlő terem) a mi szalonjaink helyettesítője, csakhogy a padozatot finom czirok-gyékény vagy drága szőnyegek borítják, a mi pamlagjaink s karszékeink helyett pedig arasznyi magas, többnyire piros vagy zöld kelmével bevont puha dívánok láthatók. Széknek híre sincs, egy-két kis kerek, alig egy lábnyi magas asztalka, s a házi gazda ülőhelye mellett fenn a dívánon egy kis szekrényke, középen urna-alakú ragyogó réz mangál (szenes tál), legfeljebb egy pár tükör és a falakba mélyeszteti dulápok (szerények) teszik az összes bútorzatot. Képek egyáltalán nincsenek, mert a törökök szigorúan szó szerint veszik, hogy »ne csinálj te magadnak, faragott képet, se semminemű hasonlatosságot stb.« s képet nem tartanak." 2 5 Itt, ebben a részben írja le Kossuthné megérkezését, a tiszteletére rendezett fáklyás zenét. A negyedik fejezetben Achmed beyről ír, arról a török főtisztről, akit a szultáni udvar a szervezett emigráció felszámolásával, Kossuth és közvetlen munkatársai internálásával bízott meg. Achmed. bey udvarias, az emigránsokkal kedvesen bánó, megértő, de határozott ember volt. Még az egyik emigráns násznagya is lett. Kossuthnak és környezetének el kellett mennie Sumenből. A fejezet Kossuth búcsújával végződik. Az ötödik 36
