Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 2. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Haiman György: 500 éves a magyar könyvnyomtatás

minden részébe szállítsa. A színes báli meghívók készítésében váltak a nyomda szakemberei a szakma mestereivé és rakták le az alapjait a művészi könyvnyomtatásnak. Ennek az 1910-es években jött el az ideje, amikor az alapító fia, Kner Imre lett a nyomda művészeti vezetője. Mint fiatal ember, tragikus képet festett kora magyar könyvkiadásának válságáról: „A magyar kiadó ma nem Ráth Mór, nem Wigand Ottó, nem Hartleben Adolf - írja, a reformkor nemzeti érzésű, tudós könyvkiadóit felidézve - aki ismeri és szereti az írót, aki akarja és komolyan akarja, hogy szép és jó könyveken álljon a neve, aki ismeri és érzi mestersége felelősségét - a mai magyar kiadó részvénytársaság, amely büszkébb a magas osztalékára, mint a szép könyveire és a közönségére. A mai magyar kiadó kilószámra méri ki a portékáját és munkájának az a tendenciája, mint a tröszté, a nagytőkéé általában: a termelés nívójának leszállítása, a tömeghaszon érdekében." Kíméletlen bírálata azonban nem öncélú. Kritikája a Monarchia végnapjainak idején hangzik el, de a jobb jövőbe vetett hit nem hiányzik belőle: „A mi generációnknak megadatott a lehetősége arra, hogy elvágja maga mögött a múltat, s a jövőbe egyszerre lépvén be, más utakon járhasson, az újrakezdésnél elhagyja azt, amit rossznak ismert fel, s számolva a jövővel és az új helyzettel, a jót válassza." A rövid életű Magyar Tanácsköztársaság azonban Kner Imrének és nemzedékének éppen csak felvillantotta a választás lehetőségét. A proletárdiktatúra bukása után a régi uralkodóosztály választott, mégpedig a legrosszabb alternatívát, a korai fasizmus terrorista diktatúráját. Kner Imre magára maradt, hogy nemzedéke nélkül a hivatalos kultúrpolitika rosszindulatától és az irodalom, a nyomdászat, a közönség közömbösségétől kísérve - magányosan fogjon neki élete célja: a szép magyar könyv és egy új értelmű nemzeti könyvkiadás megvalósításának. Amit maga elé tűzött, meg is valósította. Az 1920-as évek elején kiadott magyar és külföldi klasszikusok sorozataival új életre keltette a magyar könyv legjobb hagyományait, majd mintegy húsz éven át folytatott tipográfiai kísérleteivel mindent kipróbált, ami a magyar nyomtatás megújításához a felszabadulás utáni magyar könyvnek szüksége volt. Nem rajta múlott, hogy könyvei, a könyvkereskedelem közömbössége és a közönség pénztelensége folytán nem jutottak el oda, ahová szánták őket: a szép könyv iránt igényesebb olvasók széles táborához. Nemcsak Knerék, de az egész magyar könyvnyomtatás története szakadatlan és kilátástalan küzdelem az olvasók hiányával, az érdektelenséggel, a közömbösséggel, a politikai tilalmakkal és a cenzúra uraival, s azzal, hogy akik olvasnának, nem tudják megvenni a könyvet. „ . .. ma már mindnyájan érezzük, hogy az emberiség jövőjét egyedül a tömegek felemelkedése biztosítja... a tömegek lelkét meg kell nyitni az élet értelmét adó szépségek megértése, átélésének lehetősége előtt, hozzáférhetővé kell tenni a milliók számára a kultúra igazi eredményeit" - mondotta 1940-ben a könyv művészetéről tartott rádióelőadásában Kner Imre. A magyar könyv azonban csak a szocializmus kultúrpolitikájának eredményeképpen indulhatott el azon az úton, hogy a tömegek sajátjává váljék. Hogy ezen az úton milyen imponáló eredményeket értünk el, a háború előtti és a mai könyvkiadás statisztikájának - minőségi különbségeket jelző - összehasonlítása tanúskodik. Amikor megelégedéssel, de nem elbizakodottsággal tekintünk nemzedékünk kulturális eredményeire, a magyar könyvnyomtatás ötszáz éves történetének kimagasló alakjai előtt tisztelettel hajtjuk meg az emlékezés zászlaját. Küzdelmes életük emléke, 262