Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)
1974 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Kálmán Gyula: Kemény Gábor, a békéscsabai tanár
A növendékek emlékezetében A pedagógus munkája sohasem látványos tevékenység. A mű, amit alkot a növendékek értelmi-erkölcsi formálása, az embernevelés lassú, napról-napra alig előrehaladó folyamat, igen nehezen regisztrálható. A tanítvány azonban rendkívül elevenen reagál minden hatásra, s lelke mélyén építi fel tanáráról azt az emléket, mely maradandóbb mint a márvány, vagy a bronz, mert az élő emlékezet őrzi. íme egy emlék, amelyet Kemény Gábor rádióbeszéde idézett fel, közel húsz év után (1938-ban) egy volt tanítvány (Tauszig Olga) lelkében: „ . . . egyszer csak hallom a jól ismert, de oly rég nem hallott hangot. Le sem írhatom örömömet. Annyira hatott rám, hogy eleinte csak a hangra figyeltem. Mintha újra a csabai iskola padjában ülnék és velem szemben a Tanár Úr. A napfény meg-megcsillan szemüvegén és ajkáról csendesen, egy egész picit rekedtesen folyik a szó. És mindig oda kellett figyelni, mert amit és ahogy mondta, az éredekes, tanulságos és lebilincselő volt. . . Köszönöm a tanulságos előadást, de köszönöm azt is, hogy akaratlanul is vissza vitt kedves meleg hangjával rövid időre az iskola padok közé, ahol oly igen jól éreztem mindig magam." 1 1 Kemény Gábor nevét viselő békéscsabai szakközépiskola leánytanulóinak egy kis csoportja közreműködésével a Tanári Zsebkönyv alapján megkerestünk néhány volt növendéket. Vajon a múló időben hogyan emlékeznek volt tanárukra? „ . . . Kemény Gábor is tanított, úgy emlékszem franciát. . . Egy vékony, magas, rövidlátó ember képe van előttem, aki nagyon halk szavú, finom modorú, kedves ember és nagyon nagy tudású jó tanár emlékét hagyta bennem, akit mindnyájan szerettünk. Tudom, hogy a Tanácsköztársaság idején szerepet vállalt, valószínűleg utána helyezték Csabára. Mindez elég ahhoz, hogy tisztelettel és szeretettel gondoljak Rá, mint volt tanáromra . . ." (1970 október) ,, . . . nagyon rövid ideig tanította osztályunkban a francia nyelv- és levelezést és a magánéletben sem volt alkalmam vele találkozni - nagyon kevés emlékem maradt a több mint 50 év távlatából. Nyugodt kiegyensúlyozott emibernek ismertem meg, aki sohasem ragadtatta el magát. A nagy szigor helyett türelmes jósággal és meggyőzéssel hatott tanítványaira. Igazságos volt, soha nem kivételezett, érdeme szerint bánt mindenkivel, ezért nagyon szerettük és tiszteltük. Tantárgyát, még a száraz kereskedelmi levelezést is, de különösen az irodalmat érdekes előadásával úgy megkedveltette velünk és olyan vonzóvá tudta tenni, hogy mindnyájan őszintén sajnáltuk, hogy olyan rövid ideig foglalkozhatott csak velünk az érettségi előtti évben. Tiszteletteljes szeretettel és hálával gondolok rá vissza . . ." (1972. november) Másik tanítvány így emlékezik „nagyrabecsült volt franciatanárára": 219
