Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Sonkoly Kálmán: Az ispotálytól az intenzív-therápiás osztályig... A békéscsabai kórház története

tudományban is. A korszerű orvostudomány alkalmazása mindinkább kórházi, intézeti ápolás feltételeit követelte meg. A műtétek elvégzéséhez korszerű műtőkre volt szükség, a diagnosztika eszközei kibővültek, a röntgen és laboratóriumi vizsgálatok többnyire csak intézetben voltak elvégezhetők. Sok betegség gyógyítását most már háziorvosi szinten nem lehetett megoldani, tehát az uralkodó osztály tagjainak is igénybe kellett venniük a kórházi ápolást. A népbetegségek terjedése az addig izoláltan élő kizsákmányolókat is kezdte érinteni. Az imperialista terjeszkedő háborúk egyre több katonát igényeltek, akik a munkások és parasztok soraiból kerültek ki. A katonáskodás egészséges embereket követelt, ezért több gondot kellett fordítani a betegségek megelőzésére. A fent felsorolt okok sürgették a közegészségügy fejlesztését, ezen belül a kórházi ellátás javítását is. Békés megye főispánja 1899-ben a békéscsabai kórházat nyilvános kórháznak minősítette. Ez egyben a kórház fejlesztésének a meggyorsítását is jelentette. 1902-ben egy új épületet emeltek a fertőző betegek elhelyezésére. Ez akkoriban földszintes épület volt, amelyre később emeletet húztak és jelenleg is fertőző osztályként működik, 1905-ben új emeletes épület épült, amelyben elhelyezésre került a belgyógyászat, a sebészet, a szülészet és a nőgyógyászat. Az épületben a mai napig is a belgyógyászat helyezkedik el a földszinten, az emeleten pedig a szülészet-nőgyógyászat. 1907-ben a kórház területén új szegényházat építettek. Ebből az épületből alakult ki emeletráépítéssel a jelenlegi központi laboratórium és a Békés megyei Közegészségügyi és Járványügyi Állomás. 1935-ben készült el az új sebészeti pavilon, amelynek építését 1930-ban kezdték el, Gerlóczy Gedeon építészmérnök tervei szerint. Az üzembevétel anyagi okok miatt szenvedett késedelmet. A felszabadulás előtt a kórház irányítását az úgynevezett „közkórházi bizottság" végezte, amelynek tagjai a polgármester (elnöke), a városi tiszti főorvos, a városi főszámvevő, 10 képviselőtestületi tag, a kórház igazgatója és - nem szavazati joggal - a kórház gondnoka. A bizottság, amely évente kétszer-háromszor tartotta üléseit, a korabeli jegyzőkönyvek tanúsága szerint a kórházi ügyek vitelébe a legaprólékosabb módon beleszólt. Ezek a jegyzőkönyvek híven tükrözik a Horthy-rendszer elmaradott egészségügyi politikáját, bizonyítják azt, hogy a nép egészségügyi ellátásának biztosítása csak éppen a legminimálisabb szinten történhetett. Így pl. 1930. augusztus 18-án olyan határozat született, hogy a betegfelvételt redukálni kell, mert a betegek ápolásához nincsen kellő fedezet. Ugyanakkor arról is döntöttek, hogy a kórháznak röntgen szakorvosi állás nem szükséges, mert az úgymond „felesleges pénzkidobás". 1931-ben egy ideiglenes segédfűtői állásra 31 pályázat érkezett be! Ez tükrözi az akkori nagy munkanélküliséget. 1932-ben a nagy tífuszjárvány miatt a nagy számú beteg elhelyezésére szükségkórházat kellett felállítani. 1933-ban laboratórium és prosektura felállítására hoztak határozatot, amelynek vezetését - fizetés nélkül - dr. Feldmann Ignácz akkori európai hírű nyugalmazott kórbonenok főorvosra bízták. Később a Szegedi Orvoskamara tiltakozására, havi 30 pengő tiszteletdíjat állapítottak meg számára. Az üggyel kapcsolatban a helyi sajtóban cikkezés indult meg, amelyben helytelenítették, hogy ez a kiváló képességű orvos az állástalan fiatal orvosok elől „veszi el a helyet" nyugdíjas létére! A jegyzőkönyvekből az 1939-es évektől kezdve olyan intézkedésekről szerezhetünk tudomást, amelynek egyrészt tükrözik a fasizmus magyarországi előretörését, másrészt a második világháború nyomasztó következményeit. 12 193