Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Székely György: Emlékezés Márki Sándor történész munkásságára

zőt és az idézett forrást, elismeri Márki óriási szorgalmát és hiányolja annak önállóságát. Kétségkívül más előjellel marasztalja el Márkit, mint a polgári történészek, amiért „csak az adatokat sorakoztatja föl". Márki polgári beállítottságát bírálja azzal, hogy „Minden oldalról igazságot akar szolgáltatni, ennek pedig mind a két oldalra szóló valótlanság szokott a következménye lenni". Pedig éppen egy szocialista írónak kellett volna felismernie azoknak a soroknak és jegyzeteknek állásfoglalását, ahol Márki a Dózsa-szobortervre,Petőfi Dózsa-képére hivatkozik és felidézi a szociáldemokraták és agrárszocialisták javaslatait a parsztvezér budapesti, alföldi, szegedi szobrára, sőt közli a munkáskörök számára készített kis Dózsa-szobor képét is. Történetírónk tehát nemcsak a múlt adatait, hanem ezeket a munkásmozgalmi vonatkozású sajtóhíreket is gondosan gyűjtötte és elhelyezte a parasztháború utóéletébe. E szobortervek némelyikére — aggodalomból — a hivatalos hatalom is felfigyelt. Sajnálatos, hogy Márki egyszerre került polgári és szocialista bírálat kereszttűzébe, miközben művéből a munkás- és parasztmozgalom szerencsére merített és ezzel saját hagyományanyagát gyarapította. Azt kell gondolnunk, hogy Csizmadia éppen olyan alapon ítélte meg elég szűkkeblűen Márki művét, ahogyan Ady forradalmi költészetét. Akinek nem tetszett, hogy Ady verseit a Népszava közzéteszi, az a Dózsa-hagyomány ébrentartását sem tudta kellően összeegyeztetni a munkás- és parasztmozgalom távlataival. Ennek a szemléleti korlátnak volt végső eredménye Csizmadia 1919 utáni szembefordulása a munkásmozgalommal, „nemzeti" alapra helyezkedése. A Márkit bíráló földmunkás politikus szektássága tehát ingatagsággal párosult, s a kettő egy tőről fakadt: már korábban sem volt bizalma szövetségesek nyerésére, önmagából kiindulva egész mozgalma elszigetelődésétől tartott, végül az elszenvedett vereség után feladva a harcot.

1

1 Állhatatosabbnak bizonyult a sok munkás- és parasztmozgalmi harcos által továbbra is forgatott könyvek írója. Miután arra a Szegedre húzódott, ahol Juhász Gyula költészete forrt össze a Munkásotthonnal és a Dózsa-hagyománynyal, Márki nem vetette el eredményeit és munkássága tanulságait. Amikor 1924-ben a szegedi Munkásotthonban tudományos előadásokat rendeztek és a professzort is felkérték, először két témát jelölt meg „Oroszország Nagy Péter korában" és „A középkori munka történetéből" címen, de végül visszatért a legjellegzetesebb tárgyához „A jobbágykérdés a XVI. század elején" címmel.

1

2 Márki adatait a polgári történetírás továbbra is kiaknázta, de a műve koncepciójától eltérő, a parasztháború társadalmi okait átszínező, erőviszonyait átminősítő felfogás mind erősebben tört utat.

1

3 A felszabadulás utáni marxista történetírásra várt az a feladat, hogy újra mérlegre tegye Márki parasztságtörténeti munkásságát és máig foglalatoskodjék a Dózsa-monográfia értékelésével. Ennek során a témaválasztás és a kidolgozás egyaránt beható megvitatásra került, Márki — és Acsády — elhelyeződött a polgári demokratikus forradalom érlelődésének viszonyai, ideológiai harcai keretében, egyúttal méltatást nyert Márki művének feudálisellenes hangja, méltánylást kapott viszonylag haladó történetfelfogása. Nem volt továbbra sem kétséges, hogy az 1514. évi megtorlás végzetes összefüggése az oszmán hatalom elleni védekezés esélyeivel helyes és időtálló következtetés Márki nézetei közül. Viszont ellentmondást is váltottak ki Márki egyes megállapításai (Dózsa családtörténete; a felkelés történetének életrajzi keretekbe szorítása).

1

4 Legújabban, a Dózsa szüle505;