Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 3. szám - SZEMLE

ból a nagyszerű elvből, amelyet így fogalmazott meg a nagy előd; Kner Imre: „A művészi könyv nem kölcsönvett eszközökkel készül, hanem a könyv saját elemeiből, a maga saját belső törvényei szerint". Tudják, hogy ehhez „az elemek összhangja, a szerkezet egysége és világossága, a tartalom és forma rokonságán felépülő belső egység" kell, s ezek megnyilvánulásai jegyeit felismerik és élvezik is. Talán túl sokat foglalkoztam eddig a Bibliotheca Bekesiensis új kötetének ismertetése jogcímén látszólag ide nem vágó kérdésekkel. Ezek azonban hic et nunc nem mellékesek, hiszen fiatal emberek első munkáját, vagy ahogy a régi céhek idejében mondották, a remeket tiszteljük a kötetben. Olyan mintadarabot, amelyet a tanítványok és a mesterek egyaránt szorongással bocsátanak a maga útjára. Az ifjak azért, mert vele vizsgáznak szigorú, éles szemű bíráik előtt, s azon idegeskednek, becsülettel helyt áll-e vajon a kis munka a szakmai mustrán, míg a mestereket az izgatja, sikerült-e ezzel az évfolyammal is ugyanolyan értékű, ugyanolyan magas színvonalú teljesítményt produkálniuk, mint amilyet az előzőekkel elértek. Ügy érzem, egyikőjük sem szégyenkezhet: pontos, tiszta lett a szedés, áttekinthető, szemet nyugtató a tükör, s a sorozat szabványméretéhez pontosan alkalmazkodó az egész kötet. Megjelenését az újratelepülésének 250. évfordulóját ünneolő Mezőberény tanácsa szorgalmazta (közösen adta ki a Békés megyei Tanács Művelődésügyi Osztályával és a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeummal), hogy vele az 1723-ban letelepült ősökre és a község múltjára emlékezzék, és hogy tisztelegjen nagy vendége, a berényi rokonok körében három ízben is huzamosabb ideig tartózkodó költő: a 150 éve született Petőfi Sándor emléke előtt. Érthető, hogy ilyen kettős jubiláris célnak — amelynek jogosságát éppen 1973-ban nem lehet kétségbe vonnunk — nem tudhatott maradéktalanul megfelelni a kis kötet. Tévedés ne essék: nem azt vártuk (nem is kívánhattuk), hogy ez a kb. öt normál nyomdai ívnyi kiadvány, a most elkészült és sajtó alatt levő községtörténet olvasókönyve legyen. Ezt az igényt a sorozat szabványmérete sem biztosíthatta volna. Csak arról van szó, hogy bizonyos fokig bánt bennünket a felemásság érzete. Amikor ugyanis már jól beleéltük magunkat a földesúr és a telepesek egyezkedésének feltételeit, az új község település- és helyrajzát megismerve, a Skolka András által írt s roppant szerencsés kézzel kiemelt sokszínű községtörténetbe (igaza volt a történeti rész összeállítójának, dr. Szabó Ferencnek: kedvesebb és jobb ez, mint Jeszenszky Károly később írt Vázlatok Mező-Berény múltjából című értekezése) és Petz Gyulának, a békési ág. hitv. ev. esperességi főiskola keletkezésének és mezőberényi „zsenge-korának" elemzésébe, majd az 1848-as helyi földfoglalás levéltári dokumentumaiba, hirtelen megszakad a történeti szál, a megszokott nyelvi-stiláris hangulat, és szépirodalmi művekkel, Petőfi versekkel élénkített olyan önmagában is helytálló és egységes rész következik (dr. Irányi István válogatása), amely nem kötődik semmiféle logikai, időrendi-kronológiai, érzelmihangulati szállal az előző történeti részhez. Mintha két önmagában egységes, homogén, jól körülhatárolt mondanivalójú kötetből kívántak volna egyet csinálni a kiadók azzal, hogy Mezőberény történeti fejlődésének csak a szabadságharc koráig terjedő dokumentációja kiadására vállalkoztak, és lemondtak a későbbi korszakok jóval gazdagabb és összetettebb életének írásos ismertetéséről. Bizonyos, hogy még így is engedményeket kellett tenniük, hiszen sok fontos, a község életére jellemző iratot kellett a gyűjtemény összeállítóinak kiszelektálniuk. Különösen azt sajnáljuk, hogy az 1831-es koleráról egyetlen kis reflexió sem kerülhetett bele a kis kötetbe, pedig annak gazdag írásos anyagát éppen Bonyhay Benjamin, a község literátus jegyzője, Petőfi őszinte tisztelője gyűjtötte össze a nagyközönség számára ma is nehezen hozzáférhető Choleras jegyzőkönyvben. De szívesen vettük volna egy-egy korabeli társadalmi egyesület (olvasóegylet-kaszinó, hangásztársaság stb.) vagy céh alapszabályának a közreadását is. Az összevonás természetesen nem használt a Petőfi-résznek sem, hiszen összeállítójának legfőbb elgondolását, azt ti. hogy a Mezőberényben írt és a községhez kötődő Petőfi műveket, leveleket mind közreadja, sem sikerült következetesen megvalósítania. Ügy véljük, ha már sikerült a községben írt 3 verset, Petőfi Arany Jánoshoz küldött utolsó levelét és a nem Mezőberényben keletkezett, de helyi érdekeltségű Hej Büngözsdi Bandit közölnie, akkor legalább a fiatal korában írt Petrics Somához c. verset és a Karaffa dráma elkészült jelenetét is közölnie kellett volna. Bátran megkockáztatjuk azt is, hogy roppant jó szolgálatot tett volna a Petőfi családfa (főként a mezőberényi rokonságot igazoló ág) megjelentetése is. Elhagyása itt hiányt jelent. 603;