Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 3. szám - KIÁLLÍTÁS - Dankó Imre: A békéscsabai szlovák tájház

DANKO IMRE: A BÉKÉSCSABAI SZLOVÁK TÁJHÁZ A Hazafias Népfront Városi Bizottsága kezdeményezésére 1972. végére elkészült és megnyílt Békéscsabán az oly régen igényelt szlovák tájház. Nemcsak a hazai, közelebbről a csabai szlovákság, hanem a népi kultúra, ezenbelül a népi építészettel foglalkozók is már régóta tervezték Békéscsabán (vagy más szlováklakta helyeken) szlovák tájház létesítését, de a korábbi kezdeményezések különböző okok következtében nem valósultak meg. Nem utolsósorban azért maradtak csak tervek, törekvések a korábbi elképzelések, mert a szlovák népi építkezést jól bemutató építmény nem állt rendelkezésre. De számottevően hátráltatta az igények kielégítését az a gyakori és végeredményben helyes vélemény is, hogy nem egy önálló, az élet egészétől elzárt, összefügéseiből kiragadott, azokkal nem gondoló szlovák vagy bármely más nemzetiségű házat, hanem egy-egy helység népi építkezését (lakberendezését) kell dokumentálni. Olyan építményt kell bemutatni, ami magábaolvasztva hordja mindazt a kulturális öszszetevőt, hatást és kölcsönhatást, ami kialakulását a tájban, az ott élt és élő kultúrák körében egymásrautaltságában azzá formálta, ami. Az így vélekedők attól féltek, hogy egy nemzetiségi tájház létesítésében sok romantikus, a valóságtól, és a valóság elemeit feltáró, megismerő- és megismertető tudománytól messze álló mozzanat érvényesülne és ezért idegenkedtek tőle. A békéscsabai példára lefordítva ennek a vélekedésnek az aggályait, arra kell gondolnunk, hogy nemcsak lehetetlen, de káros is egy olyan korai szlovák építkezési módot (lakáskultúrát) „előállítani", bemutatni, ami a csabai szlovák kultúrát a fejlődés, a hatások befogadása, felhasználása, átalakítása érzékeltetése nélkül, tehát a valóságtól elvonatkoztatva, de ugyanakkor a sajátos, a szlovákság nagyobb részére jellemző, az eredetet mutató módon ábrázolta volna. Igazán romantikus, tudománytalan, valótlan, a történetiséggel nem számoló dolog lett volna például „sajátos", „eredeti", „hagyományos", „igazi", „hiteles" stb. szlovák házként, mondjuk egy kétszintes, boronafalú, két- vagy egyosztatú, az istállóval vagy más melléképülettel egy tető alá vett, esetleg kőalapú, zsindelyfedésű hegyvidéki faházzal illusztrálni a békéscsabai szlovák kultúrát, jóllehet a szlovák népi építészetre ezek a jellemzőek. Csakhogy a békéscsabai szlovákság más körülmények között, a szlovákság zömétől eltérő történelmi-társadalmi fejlődést „futott be", és ennek megfelelően a környező etikumok kulturális viszonyaiba illeszkedett be. Egyéni fejlődés ezekhez igazodott, velük majd azonos utat tett meg. Ezt tükrözi egész kultúrája, benne lakóháza, lakberendezése is. A fentiekben kifejtett aggály tájházunk esetében nem volt megalapozott. Nemcsak azért, mert a Békéscsaba, Garai utca 21. számú házban egy erre a célra minden tekintetben megfelelő épületet találtak és biztosítottak, hanem azért is, mert a tájházat valódi, jólképzett szakember, gondos tanulmányozás után, nagy gonddal újította föl és rendezte be. Az 1856-ban épült Csankó András-féle ház jó helyen, majdnem a város közepén, szinte konzerválta a múlt század második felének Békéscsabáját. Alig kellett valamit rajta „viszaigazítani". Ellenben belső berendezése inkább múzeumi gyűjteményekből származik. Eltekintve most a szabadtéri néprajzi múzeumok sokat vitatott, de mindmáig kellően nem tisztázott általános, elvi kérdéseitől, a békéscsabai szlovák tájház ismertetésére térünk. 10* 547