Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 3. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Sass Ervin: Már nem a lehetetlennel csatázunk

Ha viszont mégis megtesszük, akkor önmagunkat csapjuk be, bár kitűnő jelentéseket fogalmazhatunk a község vagy a város lakóinak nemlétező érdeklődéséről, a valóság azonban kínosan más, és előbb-utóbb visszaüt. Az öncsalás és önámítás, a „munkámat kitűnő, tudományosan megalapozott értékelésekkel-jelentésekkel adminisztrálom" népművelői magatartásnak semmi köze a szocialista közművelődéshez. Az csak játék az emberekkel, a művelődéspolitikai elvárásokkal, és ügyesen leplezett (?) karrierizmus. Legjobb népművelőink éppen eleget töprengenek azon, hogy miként is kezdjék? Hogyan folytassák? Meddig képesek egyedül, vagy alig többedmagukkal arra, hogy csak megközelítően is reális képet kapjanak a község, vagy a város lakóiról, a művelendő közösségről, és hogyan szervezzék, valósítsák meg a tervezett előadásokat, klubesteket, szakköri foglalkozásokat, nagy rendezvényeket, mert az utóbbiból (ha olyan!) jön a pénz, más egyébre. Okos meglátásokat fogalmaz meg a Dolgozók Lapjának cikkírója a művelődéspolitikai elvek irányította közművelés elvárásairól, mielőtt azt kérdezi: „Ki dönti el, hogy egy adott közösségnek mi jó és hasznos?" Korántsem szónoki a kérdés, de közel sem olyan egyszerű rá a válasz, hogy „előregyártott elemként" elővegyük: művelődéspolitikánk irányelvei döntik el. Ez így roppant tág fogalom, és el is kendőzi a gyakorlat tükrét. Mert arról van itt szó, hogy a szocialista embereszmény kialakításához ad-e valamit egy bizonyos közművelődési program, esemény, elgondolás; hogy „jó-e, hasznos-e" az embereknek, akik hallgatják, akik részt vesznek benne? És mikor jó, hasznos? Véleményem szerint akkor, ha megértik, ha azonosulni tudnak vele, ha a művelődési folyamatnak, eseménynek, alkalomnak aktív részeseivé válnak. És mikor válnak azzá? Ha úgy választották meg a programot, előadást, filmet, a klubest témakörét stb., hogy a meghívottak azonnal értik miről van szó, ha kapcsolni tudják már meglevő ismereteikhez, ha ráépíthetik azokra. Legyen az bármiféle értelmi vagy érzelmi hatás, személyiségük csak akkor tárul ki a befogadás őszinte akarásával, ha nem idegen az, amiben részt vesznek. Ügy is lehet mondani: ha érdekli őket az, amiről szó van. Ezért kell a „sokarcú" program, jól ítéli meg a feladatok lényegét a Dolgozók Lapjának cikkírója. Ha válogatni lehet, ha a legkülönbözőbb érdeklődés is megtalálja a neki tetszőt, nem gond, hogyan töltsük meg élettel a művelődési házat, hogyan tegyük érdekeltté a község, vagy város társadalmát a közművelődésben. A sokarcú program azonban igen nehéz dolog. Kell hozzá — egyrészt — az a sokat emlegetett, a réteg-érdeklődést jól meghatározó felmérés, azután elegendő anyagi eszköz, és nem utolsósorban népművelői hozzáértés. Számos példa bizonyítja — nem véletlenül említi cikkírónk sem —. hogy még valami jó, ha van: a helyi művelődési bizottság, mint aktív társadalmi testület, hozzáértő emberek összessége, és nem sóhivatal. Erre is, arra is hozhatnék példákat, kérem az olvasót, önmaga keressen ilyeneket. A jó bizottság aranyat ér, és már maga is eszköz lehet az érdeklődés összetevőinek feltérképezéséhez, hát ha még sikerül úgy összeválogatni a tagjait, hogy nem nyűgnek, letudni való, és esetleg csak a pozíciójukból fakadó feladatnak tekintik, hanem belső indítékuk teszi érdekeltté őket abban, hogy a bizottság hasznos iránymutatást, jelzéseket és kérdéseket közvetítsen, gondoljon ki a helyi közművelődés számára. Sajnos, számos esetben előfordul, hogy a belső indítékból is érdeklődő bizottsági tagok idővel belefáradnak a rengeteg másirányú elfoglaltságba, értekezésbe, melyek hovatovább legújabbkori népbetegséggé válnak. (Érdekes és meglepő eredményeket hozna, ha valaki vállalkozna rá, hogy kiderítse: heti munkaidejéből hány órát ül tanácskozásokon, tájékoztatókon, tanfolyamokon, ilyen vagy olyan, órákig tartó „leülést" követelő összejöveteleken egy-egy népművelő? Még ha szét is választjuk a szükségeseket, a hasznosakat, a jókat azoktól, amelyekre jószerével semmi szükség nincs, amelyek nem hasznosak, hanem bosszantóan érdektelenek és feleslegesek, amelyek nem jók, de egyenesen haszontalanok, időtfecsérlők; akkor is meglepő számok birtokába jutnánk.) Gátolhatja még a művelődési bizottságok hasznos tevékenységét, ha nem sikerül azokat megfelelő összetételben létrehozni. Ha a bizottság munkáját túlságosan befolyásolja az alá- és fölérendeltségi viszony, mely a bizottságon kívül osztályozza az embereket. És még számos más egyéb — például a közművelődési ismeretek kisebb-nagyobb hiánya — befolyásolja egy-egy művelődési bizottság munkáját, 540;