Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 3. szám - B. Jerjomenko: Előzzük meg az időt

Eközben Penza külvárosában már javában folyt az új óragyár világos, nagy csarnokai építése. A leglelkesebben a komszomol-építőbrigádok dolgoztak. Jelmondatuk: „Az országnak jó órákra van szüksége. Mi fogjuk gyártani." Az építők legtöbbje csakugyan ott is maradt óragyári munkásnak. Három év telt el. A csarnokokat gépek zaja töltötte meg, a szerelőcsarnokokban pedig szorgosan-gondosan állítgatták össze a parányi alkatrészeket. Lassan hazautaztak az utolsó külföldi tanácsadók is. Még a Szovjetunióval rokonszenvezők közül sem hitt egyikük sem abban, hogy a gyár hamarosan termelni kezd. „ .. . majd úgy 10—15 év múlva talán megtanultok órát gyártani ..." — mondogatták. A híres szovjet költő, Tvardovszkij „Egyre messzebb" című versében ezt írja: Ó, hogy imádom én a népem örökkön ifjú hős hevét: hogy ősi jusson, bármiképpen szabad lehet e hősi nép. Ez a „hősi hév", ez a fiatalos szenvedély azt jelenti, hogy álmaikat meg is tudják valósítani. A nép kutatókedve, tehetsége alaposan rá is cáfolt a külföldi „jósok"-ra: 1939-ben ugyanis már az üzletek pultjain voltak az első Penzában készült női karórák. A fiatal üzem gyors iramban fejlődött. Már 1940-ben 76 000 órát bocsátottak ki, meg 134 500 teljes alkatrész-készletet, hogy ezekből más gyárak szerelhessék össze az órákat. A gyár kollektívájának további nagy tervei voltak, de ekkor közbejött az 1941-es év, az országra rászakadt a szörnyű háború, amely sok mindent keresztülhúzott. Az óragyártás megszűnt. A gyárnak hadi megrendeléseket kellett teljesítenie. Sok szakmunkás bevonult. Akik a gyárban maradtak, kéthárom ember helyett dolgoztak. Vannak emberek, akik sorsát tipikusnak nevezhetjük, hiszen egy-egy ilyen embersorsban — mint cseppben a tenger — ezer meg ezer ember sorsa tükröződik. Ha ma valaki belép a teljesen automatizált üzembe, bizonyára feltűnik neki egy munkapadja fölé hajló, magas, derék férfi. Ez a gépmester Konsztantyin Georgijevics Kravcov. 1937 óta dolgozik a gyárban. A háborút elejétől végig a fronton harcolta végig. Önmagán tapasztalta az első, a kezdeti vereségek keserűségét. 1942-ben, a legválságosabb időben egy papírdarabkára írta a példás szavakat: „Ügy akarok harcolni, mint igazi kommunista." A háborút Németországban fejezte be a Balti-tenger partján. Sok ilyen ember dolgozik a Penzai Öragyárban. A szerszám-részlegnél például nincs is olyan ember, aki ne ismerné Borisz Vasziljevics Nakvákint. Már elmúlt 65 éves, már rég nyugdíjas lehetne, pihenhetne. Szeretett gyárától, műhelyétől mégsem tud megválni. A háború alatt esztergályos volt. Felbúgott a sziréna. Vége a műszaknak. Borisz Vasziljevics rongyot vett elő, törölgetni kezdte gépét, összeszámolta teljesítményét: két normát teljesített. Elgondolkodott: hanyadika is van ma, hány napja nem mozdult ki az üzemből. Igaz, néhányszor eljött a felesége, ebédet hozott. Ilyenkor sietősen kikérdezte az asszonyt, mi újság otthon, aztán sietett vissza a gépéhez. 418