Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)
1973 / 2. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Tábori György: Békés megyei községi pecsétek néprajzi ábrázolásai
TÁBORI GYÖRGY: BÉKÉS MEGYEI KÖZSÉGI PECSÉTEK NÉPRAJZI ÁBRAZOLÁSAI Karácsonyi János emlékének A pecséttanról — szfragisztikáról — Magyarországon aránylag kevés tanulmány jelent meg. A hazai 19. századi feldolgozások korábbi külföldi kutatók megállapításai alapján indultak el és a századfordulón vettek nagyobb lendületet. Az ókori görögök és a rómaiak is használtak pecsétet — sigillum — csomagok lezárására, majd okmányok megerősítésére, hitelesítésére. Magyarországon a 11. század elejétől kezdve ismeretes a pecsét használata. i Az 1550. évi országgyűlés rendelkezett először a vármegyék pecséthasználatáról, elrendelve azok elkészítését és használatát, mert addig a vármegyéknek nem volt hivatalos pecsétje. Okmányaik hitelesítésére a fő- vagy alispán s a szolgabírák családi pecséteit használták.2 Békés vármegyének az 1715. évi visszaállításakor hasonló volt a helyzete: „...Békésnek sem volt hajdan külön vármegyei pecsétje, hanem a hivatalos iratokra, akkori szokás szerint, a négy szolgabíró ütötte rá pecsétjét, úgy hogy a négy pecsétnek csak együttesen volt értelme."3 Megyénk is csak az 1550. évi LXII. tc. értelmében kapott új címert és latin köriratos pecsétet 1724-ben. Az ország egyes községeinek már a 15. század végétől vannak magyar feliratú pecsétei. A feliratot a 17. században latinnal cserélik fel,4 amire kutatási területünkön is van példa, kicsit későbbi időből, a 19. század első feléből. A pecsétnyomó mindig szilárd anyagból készül. Két részből áll: a nyélből és a nyomóból, melynek lapja — lapka vagy typárium — igen sokféle alakú lehet. Van kerek, ovális, négyzetes stb. formájú. A lenyomatot — a pecsétet — mindig valamilyen könnyen olvasztható és gyorsan szilárduló anyagba — ólom, méhviasz, pecsétviasz stb. — ütik. A középkortól kezdve levél lezárására, a kereskedelemben árú leplombálására is használják. A szfragisztika a tudomány több ágazatának ad tájékoztatást jogi vagy magánszemély vagy egy település lakosságának foglalkozásáról, mert kisplasztikája sokszor igen bőven ábrázol gazdasági eszközöket, nyövényzetet, állatokat. Így a pecséten látható vésetek jó támpontot adhatnak a kutató számára egyegy vidék korábbi gazdasági viszonyainak rekonstruálására. Egy-egy pecsétnyomó vésete sokszor egész halmaza történeti adatoknak egy pecsétrajz szűk keretébe foglalva. A vésetek ábrája a legtöbb esetben szimbólum: ekevas vagy más gazdasági eszköz, búzakalász, nád, szőlő, dohánylevél, lombos fa, hal, madár és így tovább. Ezt az ábrázolási módot bátran nevezhetjük jelképes ábrázolásnak, szimbolizmusnak.5 Az ilyen pecsét lapkájának vésete elbeszéli a „jogkörébe" tartozók foglalkozását, azért az ilyen ábrázolás esetén „beszélő címerről" — pecsétről — szólhatunk: a földműves foglalkozást ekevassal, 2—3 búzakalásszal; a vizenyős, nádas területeket 1—2 nádszállal; a dohánytermelő vidéket dohánylevéllel; a folyók halászó vizeit hallal ábrázolja. A kép sok esetben szalagkeretbe van foglalva, amelyen körirat olvasható, a helység nevének jelölésével, esetleg évszámmal. A 130 évig tartó török uralom alatt Békés vármegye majdnem lakatlanná vált, földje nagyrészben elvadult. A megye keleti és északi tája, a Körösök és a Sárrét vidéke mocsaras, nádas rétség, a nyugati részen pedig terjedelmes fátlan puszták 361
