Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 2. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Székely Lajos: Demokratikus ifjúsági szervezet a felszabadult Békéscsabán

sasággal szedték fel a sátorfájukat, egy levágott disznót is feldobtak teherautójukra, és távoztak. Jeges viharfelhő utolsó foszlányai. Egy héten át égő tanyák lángja és távolabbról-közelebbről becsapódó lövedékek robbanásai jelezték, hogy a közvetlen harci zónába kerültünk. Katonát azonban az utaktól távoleső, letöretlen kukoricásokkal körülvett búvóhelyünkről nem láttunk. November 3-án, ködös esős reggelen egy középkorú szovjet lovas katona (talán tiszthelyettes) érkezett az épületek közelébe. Barátságosan, hunyorgatva körülnézett, s mikor néhányan közeledtünk felé, az ujjával tréfás-komolyán megfenyegetett bennünket: „Nyet pu-pu!" Ügy látszik, begyulladhattunk, mert elnevette magát, leszállt a lóról, valamit kérdezett, mi kézzel-lábbal készségesen magyaráztunk, ő pedig csakhamar eltűnt a dűlőúton. Ekkor szabadultunk fel. Másnap reggel bemehettünk Szolnokra. Ütközben szüntelen áradatban özönlött velünk szemben Abony irányába a szovjet fogatolt tüzérség.' November 11-én jutottunk át a szolnoki katonai pontonhídon, majd több napig tartó gyaloglással közeledtünk utunk végső célja, Békéscsaba felé. Ez egyben izgalmas ismerkedés is volt számunkra az éppen csak pitymalló, de annál reményteljesebb új világgal. Utunk élményei éppen ezért talán önmagukban is megérnék a tüzetesebb felidézést, de ezt most nem tekinthetjük feladatunknak. Közeledvén Csabához, még egy csigalassúsággal haladó katonavonatra is felkapaszkodtunk. A tehervagonokban rengetegen zsúfolódtak össze. De már nemcsak hazaigyekvők, hanem olyanok is, akik mindennapi dolgaik után igyekeztek, batyúztak, rokonokat mentek felkeresni stb. Nos, itt tapasztaltuk, hogy a bizonytalan hírverés, a szándékos nagyotmondás és néha a rosszindulat milyen torzításokra képes. Bennünket például többen azzal igyekeztek rémíteni, hogy Csabán kő kövön nem maradt, beszéltek légitámadásokról, tűzvészről és napokig tartó súlyos harcokról, volt, aki állítólag saját szemével látta a kiégett nagytemplomot. Mindez a várostól néhány órányira. Bár nem nagyon hittünk e híreknek, mégis izgatottabban tekintgettünk a látóhatár felé, városunk irányába. Végül Békésföldvárnál (Murony) leszálltunk az ácsorgó vonatról, és felajzott gyorsasággal lépdeltünk a reggeli sápadt napsütésben a megyeri úton. Már messziről megpillantottuk Csaba ismert sziluettjét a párás látóhatáron. Kiemelkedő épületeivel, tornyaival olyan nyugalmat és biztatást sugárzott, hogy összeölelkeztünk egy pillanatra, és szinte futva tettük meg a hátralevő utat. Csabát valóban érte egy súlyos légitámadás még szeptemberben, de a város nagyobb harcok nélkül szabadult fel, és lényegében épen maradt. Sőt, mint hamarosan tapasztaltuk, szerepe, fontossága ezekben a hetekben nőtt oly nagyra, mint korábban még sohasem. Néhány hónapra a felszabadult országrész egyik fontos központja lett, és hatósugara több megyére kiterjedt. *** Milyen is volt Békéscsaba 1944 novemberében, 5—6 héttel október 6-i felszabadulása után? Az első napok természetszerű dermedtsége már régen a múlté volt. Az utcákon sok ember járkált, ki-ki ment a dolga után, másokat meg a kíváncsiság hajtott a város központjába. Az emberek hírekre éhesen kérdezgették egymást, olvasták a szovjet városparancsnokság és az éledő új közigazgatás eligazító színes plakátjait. A katonai szempontból fontos épületek és műtárgyak előtt őrszemek álltak. A városon a szovjet hadsereg fontos utánpótlási vonala húzódott keresztül a gyorsan távolodó front felé. A latyakos utakon időnként teherautók, tüzérségi egységek s páncélosok kisebb csoportjai vonultak át. Eligazításukra rögtönzött irányítótáblák szolgáltak, a fő útelágazásoknál, így a Szent István tér és a Széchenyi utca találkozásánál is sárga és piros zászlókkal fölszerelt katonalány irányította a forgalmat. Mindez semmilyen korlátozást nem jelentett a helyi polgári lakosság számára. Szemmel látható volt, hogy a szovjet katonai adminisztráció a hadiérdek szükségletein túl nem alkalmaz olyan rendszabályokat, amelyek az élet konszolidálódását gátolnák. Sőt, mint megtudtuk, a felszabadító hadsereg hatóságai szinte az első perctől nagy erőfeszítéseket tettek, hogy a lakosság élete minél hamarabb rendes kerékvágásba zökkenjen. Ezek közismert tények. Elég arra gondolni, miként nyugtatta meg a szovjet városparancsnokság falragaszokon közzétett rendelkezésekkel a polgári lakosokat, felhívta őket, hogy folytassák abbahagyott termelőmunkájukat és 352