Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 2. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Hunya István: Urakkal-papokkal szembenézve

szedő bére is benne volt. Mégis örültünk: Ez is több annál, amit az aratáshoz nem jutottak szerezhettek egy-egy alkalmi napszámból, esetleg a részes cséplésnél. Cséplés után a gazda vályogvetést ajánlott. Annak is örültem. Farkas Pista barátommal a Holt-Kőrös medre mellett kétezer vályogot csináltunk. Nem nagy kereset. A semminél azonban több . . . Éltünk, ahogy tudtunk. Helyzetem kivételes. A családban öten dolgoztunk. Simon öcsém és apám is részes aratók voltak. A két lány is besegített. Mint nőtlen embernek, közös keresetünkből a családban megvolt a szerény megélhetés. Ez azonban nem nyugtathatott.

1 Minél jobban megismertem a társadalmi ellentétek okozóit, annál inkább éreztem a mozgalom erősítésének szükségességét. Már a múlt év őszén a szarvasi határban levő Décsi-puszta kishaszonbérlői és más földigénylők követeléseivel foglalkoztam, megdöbbentett a gazdák ígérete: Adnak földet, csak ne avatkozzam a birtok miként való felosztásába. Érthető volt az részemre a teljes megundorodásig. Mi lett volna annak az ára? Szerintük csak az: Ne érdekeljen engem a nincstelen társaim nyomorgó helyzete, se az, milyen a társadalmi rendszer. A két mezsgye közötti kisföldön, a nagy adóssággal küzdve, mint kisgazda leszek nyilvántartva a telekkönyvben . .. Erre már nem lehettem alkalmas. A bennem erősödő forradalmi érzés, mely egyre inkább tudatossá, határozottabbá fejlődött, a mozgalom útjáról nem engedett letérnem. Nyilván úgy gondolták a gazdák, ha engem elvonhatnának a mozgalomtól,' a földmunkások beletörődve helyzetükbe, megnyugodnának ... Ha nem szervezném, nem volna mozgalom? A tény pedig az: volnék bármilyen szervező tehetség, ha agrárproletár társaim nem úgy gondolkodnának, éreznének mint én, hiábavaló lenne akaratom. Csak társaimmal lehetek szervezett erő és bizalmukból egyik vezető. Nélkülük fájó közös ügyünk érdekében semmit nem tehetnék, velük együtt azonban a lehetségest megtesszük. *** Helyzetünk nehezedett. Szeptemberben, nyilván a főszolgabíró nyomására, szervezetünk helyisége tulajdonosát figyelmeztette a községi elöljáróság: ha meg akarja tartani italmérési jogát, mondjon fel nekünk. A csendőrök is be-belátogattak a tulajdonoshoz és hozzánk is. Meglepődést nem okozott. A választási események után az lett volna meglepő, ha a hatóság nyugodtan tűri mozgalmunk fejlődését. A keresztény táborból kiszivárgó suttogás jobban elgondolkodtató. Bár Farkasinszki barátom jó előre jelezte. Másoktól is hallottam: a főpap, mint a járás legmagasabb rangú egyénisége, nemcsak Endrődön akar uralkodni, marakodik a járási vezetőkkef is. Ez abból keletkezett, hogy gyomai katolikus híveivel is úgy akart bánni, mint az endrődiekkel. De mert a gyomai népnek — létszámban ugyan kevesebb, mint az endrődi, — mégis három temploma van és a zsidó imaházzal négy hitfelekezetre oszlik. Így ott nem úgy sikerült, ahogy ő óhajtotta. Sőt, Gyomán már erős baptista szekta is működött, mely leginkább a római katolikus családokból tevődött össze. Azonkívül a lakosság egy része német nemzetiségű. Gyomán, mivel középiskola is van, legalábbis a módosabb parasztsága tanultabb is. Hogy a főpapnak milyen vitái voltak Gyomán, különösen a reformátusokkal, nem került a nyilvánosság tudomására. Azt azonban suttogták, indulatában azt mondta: amelyik templom tornyán nem kereszt ragyog, az csak baromól. Az ilyen durvaság Endrődön sem tetszett az olyan híveknek, akik inkább csak megszokásból jártak templomba. Az se tetszett a józanabb kisgazdáknak, hogy a banknál is nagy tisztogatást csinált. Az igazgatóságból nemcsak a gőgös nagy Kovács famíliát söpörte ki, akiket ugyan a kisebb gazdák nem bántak, de eltávolította mindazokat is, akik nem úgy hajlottak, ahogy ő kívánta. Ennek következményeként külön takarékpénztárt szerveztek a kisgazdák. Zavarta a józanodó emberek vallási érzését a hír is, hogy a Szent Antal kassza 5000 aranytartalékát is elvette a főpap és helyette 5000 papírpengőt tett be. Voltak sokan, akik úgy hitték, a főpap ilyen cselekedeteit nem tűrheti soká az állami, sem az egyházi hatóság. A szegénycsaládok ellen a legsúlyosabb és legfájóbb mégis az, hogy egyházi adóba, ha mást nem talált a végrehajtó, a párnát is lefoglaltatta. 346