Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 2. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - G. Vass István: A történeti dokumentumkiállítások rendezésének néhány problémája

irat is mindössze egyetlen darab, tet- származó irat is / mindössze egyetlen teit megismerve mégis kirajzolódik darab, / tetteit megismerve / mégis előttünk emberi nagysága. kirajzolódik előttünk / emberi nagysága. Az egy-egy kiállításhoz felhasználható dokumentum-anyag általában körülhatárolt, a kiállítás rendezőjének sok esetben inkább csak az anyag szelektálásában, csoportosításában, a fotómásolatok nagyságának meghatározásában van szerepe. A szelektálás igen fontos teendő, hiszen a néző befogadóképessége, figyelme — különösen dokumentumkiállításon — véges. Ezért a kevésbé jelentős dokumentumokat vagy hagyjuk el, vagy pedig, ha bemutatásukról mégsem akarunk lemondani (pl. a böngészni, olvasgatni szerető látogatók kedvéért), a kiállítás egészének összképét nem zavaró bemutatási módot keressünk (pl. asztal-szerű tárlók, lapozható keretek stb.). Arra azonban vigyázni kell, hogy a kiállítás sem egészében, sem részeiben ne legyen zsúfolt, nyomasztó. Ez határt szab a színes foltok nagyságának is. (Pl. egy-egy tabló akkor kellemes hatású, ha minimum 25—30%-a fehéren — „üresen" — marad.) A dokumentumok szelektálása lehetővé teszi a fontosak, a jelképi értékűek kiemelését. Amennyiben a kiállítás minden témájának anyagába sikerül egyegy általánosabb érvényű dokumentumot (ábrázolás, fotó, kiemelt szövegű, plakát stb.) találni, s azt középpontba állítva a néző számára első pillanatra jelezni tudjuk a téma körvonalait, bízvást elhagyhatjuk a fentebb említett egységenkénti főcímeket. Ezzel a kiállítást folyamatosabbá, gördülékenyebbé, de egyben aktivizálóbbá, a néző fantáziájára, gondolkodására jobban építővé tesszük. A gondolatmenet folyamatossága érdekében bizonyos szempontból egy nagy összefüggő felületen lenne a legjobb megrendezni a kiállítást. Ez azonban könnyen unalmassá és fárasztóvá válna. Ezzel szemben az utóbbi időben elterjedt lécekből vagy csövekből összeállított felületekre kis „dobok" segítségével szerelni a dokumentumokat. így rendkívül esztétikus összhatást lehet elérni, csakhogy az ilyen rendezés egyúttal atomjaira bontja a kiállítást, s csak egyedi dokumentumokat tud bemutatni, s nem az általuk hordozott összefüggéseket. A két szempont (tagolhatóság és folyamatosság) együttes érvényesítése érdekében, úgy tűnik nem lehet a tablóknál jobb megoldást ajánlani. (Esetleg kétféle méretű tablót lehet alkalmazni, mégpedig a variálhatóság érdekében úgy, hogy méreteik között összefüggés legyen: pl. 70 x 100 és 100 x 160 cm.) Az álló és fekvő helyzetű tablók megfelelő váltogatásával, sőt néhány tablónak a térbe helyezésével (ez utóbbival azonban „csínján" kell bánni, nehogy áttekinthetetlen labirintussá váljon a kiállítás) kialakíthatjuk a kiállításnak azt az összképét és ritmusát, amely az első kedvező benyomást kelti, s amely később is segíti ébrentartani a figyelmet. Végigjártuk tehát a nézővel együtt egy kiállítás megismerésének-befogadásának útját az első reflexiókat kialakító összképtől a részproblémákon keresztül a benyomásokat összegző és elmélyítő összképig. Mielőtt azonban be20* 307