Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 2. szám - 250 ÉVE ALAPÍTOTTÁK ÚJJÁ MEZŐBERÉNYT - Hentz Lajos: A népi tégla- és cserépvetés Mezőberényben

A munkafolyamat Sárcsinálás: a munka — természetszerűen — itt is a sárcsinálással kezdődött (lásd: kép). Ez a cserepes és a még esetleg felfogadott egy férfimunkás dolga volt. A cserepes a téglásokéhoz hasonló módon lepartolt földet kordéval behordta a gép — fentebb már ismertetett — áztató gödrébe. Erre a célra kubikosok által is használt billenő szerkezetű, egy ló által vontatott kordé szolgált. A vontatásra, valamint a sárcsináló gép hajtására a gazdaságban állandóan meglevő két ló mellé — legalábbis a termelési idényre — egy harmadik, rendszerint öregebb, nyugodt vérmérsékletű lovat állítottak be. Ez volt a kordésió. Miután a gödör megtelt, az agyagot beáztatták. Ehhez a föld tetejét elegyengették, árkokat húztak bele, hogy a víz mindenhova eljusson. Áztatásnál vigyázni kellett, hogy híg sarat ne csináljanak, mert a cseréphez valamivel keményebb sár kellett, mint a téglához. A reggel vagy délelőtt beáztatott sarat este a géppel átgyúratták. A bödönben a sarat a kések átdolgozták, a gyökereket kihúzgálták, az alul levő lapátok pedig kitolták a gödörbe, ahonnan kapával kiszedték, és talyicskával behordták a verőhelyre. A cserépverés: a formás munkájával kezdődött. A behomokozott fordítóra rátette a formát, a két kezével leválasztott agyagdarabból cipót csinált, azt belenyomta a formába. A csapó kivágott részével maga felé húzva megformálta a fület, majd a csapót megfordítva, az egyenes felével a fület megfelelő hosszúságúra levágta, s távolodó mozdulattal a forma végébe is belesimította az agyagot. Ezután ráhelyezte a cserépdeszkát, a fordítótól lefordította, majd a kész cserepet a simító elé tette. — Hogy formázás közben a forma el ne mozduljon, a fordító végébe két szeget ütöttek, úgy, hogy ne érjenek fel a forma széléig. Ehhez szorították a formát a testükkel, s hogy ilyenkor a fogó a kötényt ne rongálja, s a testet fel ne törje, maguk elé tenyérnyi kettős bőrdarabot kötöttek, a haslót. A simító munkája a következő volt: A deszkára helyezett cserepet maga elé tette, kezével vizet loccsantott rá, és a simítóval lesimította a tetejét. A formát leemelte róla, és a homokosládába tette. Mikor két cserepe készen volt, deszkástul a két tenyerére vette (lásd: kép), s elvitte a stellázsi megfelelő sorába. Onnan két deszkát levett, hogy a következőknek helye legyen, s a deszkát a formás elé az asztalra tette. A stellázsi magasabban fekvő polcainak az elérésére az utcában a polcok közé dugott rúdra pallót fektettek, ez volt a járó. Ha a polcok egy-egy szakasza megtelt, a járót továbbvitték, így a járó egyben mértékegységet is jelentett: egy járó volt az egyszeri felállítással berakható utcarész. (így beszéltek: „Egy járó már megvan".) A simítónak tehát igen fárasztó munkája volt: simított, elhordta a kész cserepet, ellátta üres deszkával a formást, s mindezt olyan gyorsan kellett elvégeznie — ha nem akarták, hogy a munka álljon —, amilyen gyorsan a formás két cserepet megcsinált. Munkáját mindig futva végezte, érthető, hogy „őszre lógott rajta a ruha". 247