Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 2. szám - AZ ISKOLÁK ÁLLAMOSÍTÁSÁNAK NEGYEDSZÁZADOS ÉVFORDULÓJA

AZ ISKOLÁK ÁLLAMOSÍTÁSÁNAK NEGYEDSZÁZADOS ÉVFORDULÓJÁRA A felszabadulással megindult, történelmi jelentőségű forradalmi átalakulás sodrában, a proletár hatalom végleges győzelmével 25 esztendővel ezelőtt való­sággá válhatott a magyar szocialista mozgalom, a leghaladóbb magyar ne­velők régi követelése: Az 1948. évi XXXIII. törvény kimondta az egyházi, tár­sulati, egyesületi kézben levő összes iskolák államosítását. Az államosítás megvalósítása a régi rendet visszasíró, összeesküvésekkel, demokráciaellenes propagandával próbálkozó reakciós körök, s a velük össze­szövődött klerikális erők ellen kibontakozott és a kommunisták vezetése alatt álló népmozgalom diadalát jelentette. A nagybirtokrendszer szétzúzása, a nagy­tőke erejének megtörése, a népi hatalom teljes kiépítése, a reakció végleges veresége után sor kerülhetett a felszabadulás napjától fogva szélesedő kultu­rális forradalom legfontosabb területének, az oktatásügynek szocialista elvek szerint való, gyökeres átformálására is. Az iskolát, a felnövő nemzedékek for­málását egységes, korszerű alapokra kellett helyezni, meg kellett szüntetni a néphatalomtól idegen ideológia érvényesülését, rendezni kellett az elhanya­golt egyházi iskolák sorsát, biztosítani kellett a felszabadulás előtt teljesen kiszolgáltatott pedagógusok méltó megbecsülését, munkájuk elismerését. A volt uralkodó osztályok műveltségi monopóliumának felszámolása, a dolgozó nép fiainak és leányainak mindenkire kiterjedő képzése, egyúttal a közne­velés tartalmi korszerűsítése az iskolák államosításával valósulhatott csak meg teljesen. Büszkeséggel emlékezhetünk arra, hogy Békés megye, a Viharsarok kom­munistái, a nemzeti bizottságok, a képviselőtestületek, a szakszervezetek és az összes demokratikus erők az iskolák államosításáért folytatott 1948 tavaszi és nyári küzdelemben az országosan élenjárók közé tartoztak. A közoktatás ál­lamosításáért, korszerűsítéséért az elsők között és tömegesen emeltek szót a viharsarki pedagógusok. Jelentős támogatást adott az akkori oktatásügyi kor­mányzatnak az az egységes és harcos állásfoglalás, amelyet 1948 május végén így foglaltak táviratba Békéscsabán: „A Viharsarok ezernégyszáz pedagógusa nevében kérjük a Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezetét, tegyen meg mindent a felekezeti iskolák és tanerők felszabadítása, a magyar közoktatás azonnali államosítása érdekében. Békés megye Összvezetősége." Népgyűlések, szülői értekezletek sora zajlott le akkoriban az egész megyében, ahol az isko­13 193

Next

/
Oldalképek
Tartalom