Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)
1973 / 1. szám - HÍREK
Eszperantó Egyetem titkára ós a külföldi szövetségek képviselői. *** A TIT Gyula Városi-Járási Szervezete és a városi tanács egészségügyi osztálya által rendezett egészségügyi szabadegyetem záró előadását 1972. július 13-án tartották Gyulán a zeneiskola hangversenytermében. A magyar egészségügy nemzetközi kapcsolatai címmel dr. Felkai Dénes, az Egészségügyi Minisztérium Külügyi Főosztályának vezetője tartott nagy sikerű előadást ez alkalommal. *** A TIT Egészségügyi Szakosztálya meghívására előadói körúton megyénkben tartózkodott dr. Buga László érdemes orvos, „Az Egészség" című folyóirat főszerkesztője. 1972. július 24-én Békéscsabán a Fegyveres Erők Klubjában, július 25-én Békéscsabán a Kötöttárugyárban és július 28-án Gyulán az Állami Tangazdaságban tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást. *** A testvérmegyei kulturális kapcsolatok keretében 1972. augusztus 3—13-ig Penza megyei meghívásnak tett eleget a gyulai Körös Táncegyüttes. Vendégszereplésük során bemutatták műsorukat négy alkalommal Penzában, két alkalommal Kuznyeckben és egy-egy alkalommal Nyizsnij Lomovban és egy szovhozban. Műsorukkal, amelyet a penzai tv egyenes adásban is közvetített és amelyből a moszkvai tv hatvan percet átvett, általános elismerést arattak. *** A Művelődésügyi Minisztérium és a Hazafias Népfront által meghirdetett nemzetiségi helytörténeti pályázaton dr. Marik Dénes „Kétegyháza múltja és jelene" címmel írott pályamunkáját a bíráló bizottság jutalomban részesítette. A pályamunkát a kétegyházi községi tanács nyomtatásban is megjelentette, így a felszabadulás utáni esztendők történetével a szóbeli emlékek mellett írásban is megismerkedhetnek a község lakói és a nem ott lakó érdeklődők. *** A TIT Irodalmi-Nyelvi Szakosztálya és a békéscsabai konzervgyár író-olvasó találkozót rendezett 1972. augusztus 11-én Békéscsabán. Az összejövetel vendége Jobbágy Károly író volt. *** A TIT szaktudományi osztálya a matematikai választmány és a TIT Csongrád megyei Szervezete 1972. augusztus 15—19-e között rendezte meg az immár hagyományos Kis Matematikusok Baráti Köre országos előadói konferenciáját Csongrádon. Békés megyét nyolc tagtársunk képviselte, többségük már régi baráti kör vezető, így nemcsak hasznos tapasztalatokat gyűjthettek, hanem tapasztalataikat is átadhatták más megyében élő kollégáiknak. *** 1972. augusztus 19-én Békéscsabán, a 61 l-es Ipari Szakmunkásképző Intézet épületének falán emléktáblát lepleztek le annak megörökítésére, hogy ebben az épületben alakult meg 25 évvel ezelőtt a Balassi Néptáncegyüttes. Ünnepi beszédet Rábai Miklós, Kossuth-díjas koreográfus és Gécs Jenő alapító tag mondott. Az emléktábla leleplezését követően a Megyei Művelődési Központban az együttes negyedszázados működésének emlékeit bemutató kiállítás nyílt. *** Negyedik alkalommal 1972. augusztus 19én Békésen ünnepélyes keretek között nyitotta meg dr. Ó Kovács István, a járási hivatal elnökhelyettese a Körösmenti Kulturális Hetek eseménysorozatát. Az eseménysorozaton állandó kiállítás nyitása, könnyűzenei műsorok, sportbemutatók, vetélkedők, irodalmi estek szerepeltek. *** A TIT megyei szervezete ez évben is meghirdette nyelvtanfolyamait. A gyorsított tanfolyamra jelentkezők angol, orosz, és német nyelvet tanulnak kezdő, középés haladó fokon heti négy óra keretében. A hagyományos tanfolyamra jelentkezők: angol, francia, latin, lengyel, német, olasz, orosz, román, spanyol, szerb-horvát, és szlovák nyelvet tanulnak, kezdő, középhaladó és társalgó fokon hetenként két órában. 185